-3 °C Budapest

Jól járhatsz a több alkalmazottal

Pénzcentrum
2007. július 9. 10:30

Még év közben is érdemes lehet kihasználni a társas mikrovállalkozások által igénybe vehető létszámbővítési adókedvezményt - olvasható a Világgazdaságban.

A társasági törvény rendelkezései szerint azok a mikrovállalkozások, melyek az előző évi átlagos állományi létszámhoz képest tartós létszámbővítést hajtanak végre, adóalap-korrekciós kedvezményben részesülhetnek.

A vállalkozások létszáma a bővítés után sem haladhatja meg a 10 főt, mikrovállalkozásnak pedig az adóév első napján a kritériumoknak megfelelő vállalkozás minősül. A csökkentés mértéke az átlagos foglalkoztatotti létszám és az adóév első napján érvényes havi minimálbér adóévre számított összegének szorzata.

Feltétel, hogy a vállalkozásnak nem lehet köztartozása, valamint az igénybevételt megelőző évben a mikrovállalkozás maximum 5 főt foglalkoztathat. A létszámbővítésbe nem számít bele olyan személyek alkalmazása, akik alkalmazásukat megelőzően (legkorábban 2003. január elseje után) az adózó kapcsolt vállalkozásánál állnak munkaviszonyban, vagy munkaviszony jellegű jogviszonyban, személyesen közreműködő tagsági viszonyban, vagy tevékenységüket az adózó kapcsolt vállalkozásának minősülő egyéni vállalkozásaként végezték.

Csak akkor vehető igénybe a kedvezmény, ha a létszámbővítés tartós, ha nem az, az szankciókkal jár. Nem minősül tartósnak az a bővítés, ha a kedvezmény érvényesítését követő három adóéven belül csökken a vállalkozás létszáma, vagy az adózó jogutód nélkül megszűnik. A szankció mértéke az átlagos állományi létszám előző adóévhez viszonyított összege szorozva az ugyanazon adóév első napján érvényes havi minimálbér évesített összegével, s ez megnövelve 20 százalékkal. A büntetés maximum értéke nem lehet magasabb az igénybe vett kedvezmény 20 százalékponttal növelt összegénél.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

De minimis támogatásnak minősül a kedvezmény társaságiadó-kulccsak számított értéke az adóévben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29