Dúskálhatsz a kedvezményekben - csak nehogy lemaradj!

Pénzcentrum
2007. július 4. 12:00 2 perc

Akiknek megadatik Ha már van vállalkozásod, azután ugye adót is kell fizetni. Ki ne szeretné az államnak befizetendő pénzt mérsékelni? Aki most izgalomba jött, annak van egy jó hírünk, ezt meg lehet tenni legálisan, egyszerűen, nézzük hogyan!

Kik részesülhetnek a társasági adózásban pozitív diszkriminációban?

A kis- és középvállalkozások (kkv) szektora mindig kiemelt figyelmet élvez, hiszen ezek a vállalkozások vannak a legnagyobb számban jelen az egyes gazdaságokban. Éppen ezért az egyes kormányok, úgy külföldön, mint itt, Magyarországon igyekeznek sokrétű kedvezményekkel támogatni ezt a szektort, ennek egyik tipikus formája a kkv-k által igénybe vehető adókedvezmények.

Érdemes tehát nyitott szemmel járni, sokan maradnak le az érvényesíthető kedvezményekről, melyeket utólag már nem lehetséges érvényesíteni.

KKV
KKV-nak minősül az a vállalkozás, amelynek összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele legfeljebb 40 millió eurónak megfelelő forintösszeg, vagy mérlegfőösszege legfeljebb 27 millió eurónak megfelelő forintösszeg, továbbá az állam, az önkormányzat, valamint a nem kkv-nak minősülő vállalkozások tulajdoni részesedése külön-külön vagy egyenként sem haladja meg a 25 százalékot.

Minden bogár rovar...

A csekély összegű (vagyis de minimis) támogatások kifejezetten a kkv-k számára nyújtanak kedvezményeket. De minimisnek kizárólag az a támogatás minősül, amelyről a támogató, vagy a törvény kimondja, hogy annak minősül, illetve annak összege három egymást követő év alatt nem haladja meg a 100 000 eurót ( ez körülbelül 25 millió forint), önmagában tehát ha egy támogatás alacsony összegű, attól még nem biztos, hogy de minimisnek minősül.

A de minimis támogatás kategóriájába egyébiránt nem csupán az adókedvezmények tartoznak, csekély összegű támogatás lehet ezen felül közvetlen támogatás, kedvezményes kamatozású hitel, adóalap-kedvezmény is. Azt, hogy kik minősülnek pontosan kis- és középvállalkozásnak, a kkv-król szóló törvény fekteti le.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Felmerülhet a kérdés, hogy az adóév mely napjára vonatkozóan kell a vállalkozás besorolását elvégezni, ez mindig az adott támogatás jogcíménél történik meghatározásra, általában az adóév első vagy utolsó napja.

Íme a választék

Milyen kedvezményeket lehet igénybe venni?

NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?