16 °C Budapest

Hogyan kaphatsz 15 milliót?

Pénzcentrum
2007. május 8. 05:55

Az eddigiek során több cikkünk is foglalkozott azzal, hogy a kezdő, vagy már működő mikro-, kis-, illetve középvállalkozások (kkv), hogyan, honnan juthatnak tőkéhez, forráshoz. A lehetőségek tárháza igen széles, így most egy újabb lehetőséget mutatunk be, amely részben kedvezményes finanszírozással lehet a kkv-k segítségére.

Budapest Kisvállalkozói Hitel - kik vehetik igénybe?

A kkv-k igényeinek igyekszik feltételrendszerével megfelelni a Budapest Kisvállalkozói Hitel program, amely a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), a Polgári Takarékszövetkezet, a Hitelgarancia Zrt., valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium együttműködésének eredményeként jött létre.

A kedvezményes hitelt a már bejegyzett vállalkozásokon kívül a bejegyzésre jogosult vállalkozások is igénybe vehetik, illetve azok a személyek is, akik rendelkeznek vállalkozói igazolvánnyal, vagy arra jogosultak, illetve egyéb vállalkozásra alkalmas jogosítványuk van.

A program feltételei alapján csak a fővárosi vállalkozások juthatnak hozzá a kedvezményes forráshoz, mivel az igénylő vállalkozásnak a székhelye, vagy telephelye Budapesten kell, hogy legyen.

Mivel a hitelprogram "célcsoportja" a kkv szektor, ezért érvényesülnek előírások a foglalkoztatottak számára vonatkozóan, valamint az éves árbevételre, illetve a mérlegfőösszegre is.

Vagyis csak olyan vállalkozások igényelhetik a hitelt, amelyeknél a foglalkoztatottak száma nem haladja meg az 50 főt, éves nettó árbevétele pedig a 7 millió eurónak megfelelő forintösszeget, illetve mérlegfőösszege maximum 5 millió forintnak megfelelő forintösszeg lehet.

A hitel felvételéhez természetesen meg kell felelni bizonyos általánosan elterjedt hitelezési követelményeknek is, így például a vállalkozás nem rendelkezhet köztartozással, illetve nem lehet lejárt banki adóssága. Természetesen a hiteligényléshez szükséges üzleti terv benyújtása is.

Mennyit kaphatunk, mekkora költséggel?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A konstrukció keretében maximálisan 15 millió forintot lehet igényelni, a hitel célját a vállalkozás döntheti el, lehet beruházás, fejlesztés, illetve forgóeszköz-vásárlás is. A hitel forrása mögött két szervezet áll, a hitelösszeg minden esetben úgy oszlik meg, hogy 6 részt a BVK, 9 részt a Polgári Takarékszövetkezet nyújt.

Vagyis a maximális 15 millió forint esetében ez azt jelenti, hogy ebből 6 millió forintot a kedvezményes BVK forrás tesz ki, míg 9 millió forintot a takarékszövetkezeti rész. A hitel felvételéhez egyébiránt a fenti feltételeken túl saját erő felmutatása is szükséges, amelynek mértéke a hitel összegének húsz százaléka.

A Hitelgarancia Zrt. (HG) úgy kerül a finanszírozási körbe, hogy a takarékszövetkezeti rész után a HG Zrt. 80 százalékos mértékben készfizető kezességet vállal. Az ezután fizetendő kezességvállalási díjat nekünk kell megfizetni, ennek minimális összege 5000 forint, a folyósítás előtt megfizetendő egyszeri díj mértéke éven belüli hitel esetén 1 %, 2 éven belüli hitelnél 1,33 %, 3 éven belüli hitel esetén 1,7 %, 5 éven belüli hitelnél pedig 2,25 százalék a garantált összegre vetítve.


A hitel maximum 5 éves futamidőre vehető igénybe, amelyből a türelmi idő maximum fél év lehet. A törlesztés és a kamatfizetés havonta történik, a hitelkérelmeket a BVK-hoz kell benyújtani. A programban részt vevő vállalkozásokat a BVK regisztrálja, melynek keretében a vállalkozás kap egy hitelkérelmi csomagot elektronikus és nyomtatott formában, egy jelszót az Internet Alapú Üzleti Terv Tanácsadó Szoftverhez, valamint 4 ingyenes egyéni tanácsadás lehetőségét.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm