-4 °C Budapest

Újabb pályázati lehetőségek a láthatáron!

Pénzcentrum
2007. május 7. 14:00

Ma kerülnek kiírásra a Regionális Operatív Program (ROP) keretében az első pályázatok, a hét hazai régióban összesen tíz felhívás jelenik majd meg, öt témakörben, 27 milliárd forintos kerettel.

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos szerint ma Magyarország az élen halad az unióban a pályázatok kiírásában. A kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázatok is jól haladnak, eddig mintegy 1500 pályázat érkezett be, a normatív pályázatoknál pedig 260 nyertest hirdettek ki.

A most megjelenő ROP pályázatok az utólagos akadálymentesítés, a kerékpárút hálózat fejlesztése, a belterületi utak fejlesztése, a közoktatási intézmények beruházásának támogatása, illetve az ipari parkok, területek fejlesztése témakörökben kerültek kiírásra.

A kormánybiztos a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a pályázatok megújult filozófia keretében kerülnek kiírásra, amely több tekintetben is érvényesül. Egyrészt a régiók szerepe megnövekedett a pályázatok kiírásában, hiszen a regionális tanácsok tesznek javaslatot arra, hogy milyen pályázatokat írjanak ki, de a beérkező pályázatok elbírálása is a tanácsokkal közösen zajlik.

Másrészt az ipari parkokra, ipari területekre vonatkozó kiírásoknál lehetőség nyílik a két fordulós pályázati eljárás igénybe vételére. Az első körben a projektötlet ismertetése történik meg, ekkor választják ki a "használható" ötleteket, majd ezután 4-6 hónapos projektkidolgozás zajlik. A második fordulóban születik majd meg a döntés a tényleges támogatás odaítéléséről.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az új filozófia keretében került megvalósításra a területi pozitív diszkrimináció is, vagyis a hátrányos helyzetű régiók előnyben részesítése. Szintén nagyon fontos újítás, hogy minden egyes kiírás előtt egyeztetés zajlik az érintett területtel. A kormánybiztos szerint az egyik legfontosabb filozófiai újítás az átfogó, komplex problémamegoldás kidolgozása.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta, hogy a kiírásra kerülő iskolafelújítási program részét képezi a közoktatási reformnak, valamint a 21. század iskolája zászlóshajó programnak is. Ennek keretében a Közép-Magyarországi Régióban mintegy 4,9 milliárd forintos kerettel kerülnek pályázatok kiírásra, melyeknél az elnyerhető támogatás mértéke a projekt elszámoltatható összes költségének akár 90 százaléka is lehet.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?