Tárgyalás nélküli, egyszerű közbeszerzési eljárást hirdetett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy új, intézményi honlap elkészítésére. A honlap célja az Új Magyarország fejlesztési terv pályázati rendszerének elektronikus támogatása - írja a Napi Gazdaság.
Az eljárás nyertesével áprilisban terveznek szerződést kötni, majd azt követően 6-8 héttel később elkészülhet az új honlap. Ez tehát az NFÜ Kommunikációs osztálya szerint azt jelenti, hogy május közepétől-végétől üzemelne az új honlap.
Ezután a pályázatokat, valamint a pályázati lehetőségeket az NFÜ egyszerű, gyors és könnyen továbbfejleszthető elektronikus felületen jelenítené meg. Növelnék az elektronikus szolgáltatások számát, illetve színvonalát, elsősorban a pályázókkal kapcsolatos szolgáltatások számát.
Az új honlapon keresztül történne meg a pályázati anyagok letöltése, az alapinformációk beszerzése, a pályázatok benyújtása, s azok nyomon követése is. Az új honlap egységes arculatú s angol nyelven is elérhető lesz, valamint támogatja a fogyatékkal élők információkkal való hozzáférését is.
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







