11 °C Budapest

Rohamosan fogy Budapest lakossága: hova lettek ennyien?

2018. március 21. 17:30

Európa legtöbb nagyvárosában az elmúlt évtizedekben növekedett a lakosság száma. Ezek közül csak néhány kivétel van, ám Budapest éppen ezek között szerepel. Sőt arányait tekintve Magyarország fővárosa, a görög, illetve román fővárossal holtversenyben a legnagyobb mértékben fogyó nagyváros Európában.

A vidékről a városok felé tartó népességvándorlás egyáltalán nem új keletű dolog. Olyannyira nem, hogy voltaképpen már a 18. századi nagy ipari forradalmat követő években durván mérhető volt az eltolódás. Az okok egyszerűek voltak, kevesebb kétkezi munkásra volt szükség a mezőgazdaságban, továbbá egyre nagyobb méretű földterületeket hasított ki magának a növénytermesztés és állattartás.

A városokban pedig gyárakat létesítettek, amik elképesztő mértékben szívták fel a vidékről felszabaduló munkaerőt. Az 1950-es években pedig már nem csak a fejlett gazdaságú országok, hanem a fejlődök is beálltak a sorba, ettől kezdve pedig az elmúlt évtizedekben az egész világ urbanizálódott. Ez pedig odáig vezetett, hogy 2007-ben először a világtörténelem során több ember élt a földön városokban, mint vidéken.

A folyamatok ismeretében, ENSZ adatokat felhasználva a Datawrapper készített egy átfogó elemzést a világ leggyorsabban növekvő városairól 2000 és 2016 között. Interaktív térképükön 500, egymillió fölötti lakosú város szerepel, köztük természetesen a magyar főváros Budapest is.

Sok örömre azonban nincs okunk, hiszen Európában hazánk fővárosában csökkent legnagyobb arányban a lakosság száma 2000 és 2016 között. A csökkenés mértéke 0,3 százalékos volt, ami azt jelenti, hogy 16 év leforgása alatt 100 000 emberrel él kevesebb a magyar fővárosban, pontosabban 1,8 millióról 1,7 millióra csökkent a lakosságszám. Ugyanekkorra arányú csökkenés csupán két további európai városban volt megfigyelhető, az egyik Athén a másik pedig Bukarest.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Európai léptékben egyébként csupán 6 nagyváros van, ahol csökkent a lakosság, a többi (több mint harminc) nagyvárosban mindenhol növekedés volt tapasztalható. Arányaiban és/vagy lélekszámban a legnagyobb népességnövekedés Párizsban, Londonban, Madridban, West Yorkshirben, Oslóban és Stockholmban volt tapasztalható.

Párizsban és Madridban több mint egymillió emberrel éltek többen 2016-ban, mint 2000-ben, Londonban pedig ez a szám majdnem kétmillió volt. Arányaiban sorrendben 0,7; 1,4, illetve 1,2 százalékos volt a növekedés. Ugyancsak magas, arányait tekintve 1,6 százalékos volt a népesség növekedés West Yorkshirben is, de ami még szembetűnőbb, hogy Norvégia és Svédország fővárosai is több mint 1 százalékkal növekedtek 16 év leforgása alatt. Előbbi rekord magas 1,6, utóbbi pedig 1,4 százalékkal.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem