A havi autóbehozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog.
A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt, az új személygépjárművek értékesítésénél mintegy 25 százalékos visszaeséssel számolnak.
Az egyesület közölte, hogy a korábban jelzett 155 000 helyett már csak 118 000 jármű forgalomba állítására látnak esélyt az egész évet tekintve. A kishaszonjárműveknél pedig immár nem 26 000, hanem 22 000 új jármű forgalomba állításával számolnak. Hozzátették, áprilisra és májusra akár 50 százalékos visszaesést is elképzelhetőnek tartanak a személyautó és kisteherjármű kategóriában a járvány miatt életbe léptetett válságintézkedések és a gyárbezárások miatt, a kiesést a második félévi értékesítés valószínűleg kompenzálni tudja valamelyest.
A nagyhaszonjárműveket, pótkocsikat, buszokat tekintve a gyárleállások, illetve a lecsökkent áru- és személyszállítási igény miatt jelentős visszaesést várnak, ezért a korábbi előre jelzésükkel szemben már nem 4500, hanem 2300 új nagyhaszonjármű forgalomba állítására számítanak az idén.
Megjegyezték, ugyanakkor jótékony hatással lehet ezekre a szegmensekre, ha a szállítási igények a gazdaság egyéb területeinek helyreállása érdekében emelkedni fognak. A motorkerékpárok értékesítésében szintén 25 százalék körüli visszaeséssel számolnak, ráadásul a piac visszaállását az is befolyásolja, hogy a termék szezonális jellegű, így a téli forgalomnövekedés kevéssé valószínű - ismerteti az MGE.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







