12 °C Budapest

Hernádi Zsolt: A MOL jó állapotban lép be ebbe a nehéz időszakba

2020. április 8. 10:45

A MOL-csoport intézkedéseket vezetett be, hogy minimalizálja a vállalatcsoportot érintő gazdasági és koronavírus-válságok hatásait. A MOL elsősorban munkavállalóinak egészségét és biztonságát tartja szem előtt, éppen ezért működését a koronavírus-járvány terjedésének lassításához, termelését pedig a piaci igényekhez igazítja. A vállalat jelentősen visszafogja a működési és beruházási kiadásait, így tudja megőrizni likviditását és erejét a jelen kihívásokkal teli időkben, még egy elhúzódó válság esetén is. Az intézkedések célja, hogy a MOL-csoport a válság végén erősebb legyen, mint amilyen a válság elején volt.

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta:

A világ jelenleg egy példátlan kihívással néz szembe. Az életünk teljesen megváltozott az elmúlt hetekben. Az energiaipar, bár jobban ellenáll a gazdasági nehézségeknek, mint mások, a bizonytalanság olyan időszakába lépett, amellyel valószínűleg még soha nem találkozott és olyan szélsőséges forgatókönyvek fordulhatnak elő, amelyeket még néhány hete el sem tudtunk elképzelni.

A MOL már sokszor bizonyította alkalmazkodóképességét; sok megrázó időszakot láttunk és küzdöttünk le a múltban. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk sikeresen működni még a rendkívül bizonytalan külső környezetben is, nagyrészt kiváló minőségű eszközeinknek, rugalmas, integrált üzleti modellünknek, és legfőképp az elkötelezett, magasan képzett munkaerőnknek köszönhetően. A MOL jó állapotban lép be ebbe a nehéz időszakba - és biztos vagyok benne, hogy még erősebben és fontos tanulságokkal fog kijönni belőle.

A nap végén mindez a humán erőforrásba történő befektetésen fog múlni - közel 25 000 kollégám odaadó munkáján. Számos eszközünk van sok országban, de rugalmasságunk és ellenálló képességünk kulcsa a munkatársaink. Mindent megtettünk eddig és továbbra is megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük az egészségüket, különösen azon kollégákét, akiknek fizikailag jelen kell lenniük telephelyeinken, hogy biztosítsák az üzlet és az ellátás folytonosságát.

Rendkívül büszke vagyok azokra a kollégáimra, akik előálltak azzal a gondolattal, hogy kenőanyag-gyártósort állítsanak át tisztító- és fertőtlenítőszerek gyártására. Ez valószínűleg jó üzleti javaslat lett volna szokásos időkben is, ma már azonban felelősségünk és kötelességünk, hogy olyan innovatív ötletekkel és megoldásokkal hozakodjunk elő, amelyek elősegítik a vírus visszaszorítását, munkavállalóink védelmét és országunk működését közösen, egymás mellett harcolva a kormánnyal, hatóságokkal és közösségekkel.

Személy szerint hiszem, hogy egy vállalat válsághelyzetben való viselkedése megmutatja valódi jellegét és erejét. A MOL elhatározta, hogy a stabilitás forrása lesz ebben a bizonytalansággal sújtott világban, és ismét bebizonyítja, hogy helye van az energia vállalatok "bajnokok ligájában."

Több intézkedést vezetett be a MOL

Alkalmazkodva a folyamatosan változó helyzethez, a MOL több intézkedést és megoldást vezetett be az elmúlt hetekben, hogy munkavállalói és ügyfelei körében csökkentse a koronavírus-fertőzés valószínűségét. Ezek a megelőző óvintézkedések mind a kiskereskedelmet, mind a finomítási, mind pedig a kutatás-termelési tevékenységet érintik. Az intézkedések között olyanok szerepelnek, mint a megfelelő távolság betartása, a magasabb fokú higiénia, a munkavállalóknak nyújtott védőfelszerelések (640 ezer maszkot, 1,2 millió gumikesztyűt kaptak a munkavállalók és folyamatos az utánpótlás), a vállalatcsoport üzemeiben és kitermelési területein megváltozott munkarend, a koronavírus-tesztek bevezetése a kulcsfontosságú működési területeken, valamint a távoli munkavégzésre való átállás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vállalatcsoport több üzemében megkezdte a kéz- és felületfertőtlenítőszerek gyártását, melyeket első-sorban a járványhelyzet elleni védekezésben kulcsszerepet játszó intézmények, szervezetek kapják, másodsorban pedig kereskedelmi forgalomba kerül majd, hogy a lakosság védekezését tudja a MOL támogatni. A termékek egyúttal a MOL saját védekezését is segítik. A vállalat naponta 50.000 liter kéz- és felületfertőtlenítőt állít elő.

A MOL-csoport működési területén, a közép-kelet-európai országokban, a kormányok COVID-19 kapcsán bevezetett vészhelyzeti korlátozó intézkedései a gazdaság jelentős lelassulását eredményezték. A külső feltételek megváltozása miatt a MOL-csoport frissítette pénzügyi és működési célkitűzését 2020-ra.

A koronavírus-járvány időtartamával és hatásával kapcsolatos bizonytalanság, a külső környezet rendkívüli volatilitása és a piaci igények kiszámíthatatlanság miatt a MOL

  • visszavonja 2020. évi EBIDTA célkitűzését;
  • 2020-ban legalább 25%-kal, 1,5 milliárd dollár alá csökkenti beruházási költségeit, áttekinti az egyes projekteket és a nem alapvető beruházásokat elhalasztja;
  • felülvizsgálja a működési kiadásait is, célja a készpénz tartalékolás
  • megőrzi likviditását az ACG-tranzakció lezárása után is, körülbelül 2,0-2,5 milliárd dollár áll a vállalat rendelkezésére, hogy akár egy hosszabb ideig tartó válságot is átvészeljen, és megragadja a lehetőségeket, amint a válság után minden a normális kerékvágásba rendeződik vissza; és
  • a helyzet normalizálódásáig visszatartja a 2019-ben keletkezett adózás utáni teljes nyereséget, hogy majd esetleges osztalékként - részben vagy egészben - fizesse ki később, ha a részvényesek úgy döntenek.

Friss működési információk a vállalatcsoport főbb szegmensei szerint:

  • Finomítás: A lezárások által érintett országokban, ahol a vállalat különböző működési tevékenységeket folytat, jelentősen csökkent a kereslet (20-40%) több kulcstermék iránt is. . Noha mindez működési kihívásokat és folyamatos optimalizálási igényeket támasztott a downstream eszközeinket illetően, jelenleg kihasználjuk a magasabb margin adta lehetőségeinket azzal, hogy minden finomítónk továbbra is zavartalanul működik, még ha csökkentett kapacitással is. A MOL továbbra is folyamatosan biztosítja az olaj- és vegyipari termékek ellátását a régió valamennyi országa számára.
  • Fogyasztói szolgáltatások: Az első negyedév erős működési és pénzügyi teljesítményét követően a MOL-csoport árbevétele visszaesett a határzárak életbelépése és a közösségi rendezvények korlátozása miatt. Ennek eredményeként a MOL-csoport átcsoportosította a tevékenységeit, hogy hálózatán keresztül folyamatosan biztosítsa a lakosság üzemanyag ellátását és továbbra is pozitív cash flowt termeljen. A 2020-as célkitűzést ebben az üzletágban is visszavonta a vállalat, tekintettel arra, hogy egyelőre nem látni, mikor oldják fel a nem életbevágó utazási korlátozásokat.
  • A kutatás-termelési üzletág: a termelés körülbelül napi 110 mboepd volt az első negyedévben, összhangban a korábbi célkitűzésekkel. Az alacsonyabb üzemanyag-kereslet, a teljes tárolókapacitás és a finomítói tevékenységek csökkentése azonban ideiglenes termeléscsökkentést vonhat maga után néhány nemzetközi eszközünk esetén, amelyet ellensúlyozhat termelésünk növekedése az alacsony olajáraknak köszönhetően. Tekintettel a bizonytalan makrogazdasági környezetre, a kitermelést napi 120 ezer kőolaj hordó-egyenértékről napi 115-120 ezerre változtatjuk (beleszámolva az ACG következő 6 hónapos hozzájárulását is). Számos intézkedést hajtottunk végre a kiadásaink optimalizálására annak érdekében, hogy a portfóliónk akár már 25 dollár/hordó körüli olajár szinten is jövedelmező legyen.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem