17 °C Budapest

Amivel nem számoltunk: ezért lesz sokkal drágább a nyaralás a járvány után

2020. május 5. 16:04

Továbbra is nagy kérdés, mi lesz idén a turizmussal, lesz-e egyáltalán, utazhatunk-e? Szakértők szerint komoly átrendeződésre kell készülnünk, és azt is felvázolták, hogy fog kinézni a jövőben a nyaralásunk, mi az, amivel meg kell barátkoznunk, és mi az, aminek végképp búcsút kell intenünk.


Egy ilyen válsághelyzetben (...) mindenkinek megértően kell az új és kihívásokkal teli helyzethez hozzáállnia és áldozatokat vállalnia a közös túlélés érdekében" - mondta el Jávorkai Péter turisztikai szakértő a belföldi turizmus helyzetéről. "A járványhelyzet következtében egészen biztosan vége egy időre a dinamikus nemzetközi légiutas-, turistaszám- és bevételnövekedésnek. Általánosan megcsappant a bizalom abban az értelemben, hogy hová mehetek, ahol nem kerül veszélybe az egészségem, és nagy eséllyel kevesen leszünk.

De hogy egészen konkrétan milyen intézkedésekre számíthatunk, és mire készüljünk akkor, ha úgy döntünk, megyünk, arról a Huffington Postnak neves szakemberek. Véleményük szerint, azt egyelőre még nem tudjuk, mikor, de egyszer majd az utazás ismét az életünk része lesz.

A repülés új formái

Háborút kell hirdetnünk a túlzsúfolt vonalakkal szemben - mondta el a lapnak Brian Kelly, a The Points Guy alapítója és vezérigazgatója. Úgy véli, hogy a biometrikus szűrések, mint például az utasok azonosításához és ellenőrzéséhez használható arcfelismerő rendszerek csökkenthetik a szükségtelen emberi interakciókat, a zsúfoltságot, és felgyorsíthatják a reptéri folyamatokat.

Valóban szükséges átadni egy darab papírt valaki másnak a repülőgépbe való beszállás előtt 2020-ban? Egyáltalán nem 

 - jegyezte meg Kelly. Persze sokan aggódnak személyes adataik védelme miatt, de szerinte a biztonság, az emberi élet most előbbre való.

Az arcmaszk gyakori látvány lesz

Akiknek eddig nem volt, azok mostanra feltehetően már betáraztak arcmaszkokból, és (zsúfolt?) reptereken egészen biztosan gyakran találkozhatunk majd velük, ahogy a légiutaskísérőkön is meg fog jelenni, ahogy egyfajta védőruha is, legalábbis eleinte.

Számos tengeren túli légitársaság kötelezővé tette már használatukat az utasok számára: "Amit néhány hónapja még túlzónak és furcsának tűnt, az előbb vagy utóbb elfogadott, az életünk része lesz" - mondta Alan Fyall, a floridai Rosen Főiskolai Vendéglátás és Turisztika tanszékének társigazgatója.

A repjegyek aranykorának vége

A repülőjegyek aranykorában éltünk a járvány előtt, már ami az árakat illet - a szakemberek szerint a jövőben ez megváltozhat.

A kereslet hiánya, a rekord alacsony olajárak miatt azt várhatnánk, hogy még olcsóbbak lesznek a jegyek, ám végül a csődtől való félelem és a konszolidáció miatt feltehetően hosszabb távon mégis emelkedni fognak.

És bár a viteldíjak magasabbak lehetnek, valószínű, hogy a légitársaságok nagyobb rugalmassággal állnak majd hozzá az utasaik járatfoglalásaihoz. És mindezek mellett számíthatunk arra is, hogy szellősebben, kényelmesebben ülhetünk majd a gépen, a középső ülések eltűnhetnek, ezzel is csökkentve a zsúfoltságot - ám ez is csak a jegyárdrágulást vetíti elő.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

"Nem gondolom, hogy végérvényesen búcsút inthetünk az olcsó jegyeknek, némi drágulás lesz, de talán a fapados járatok végre valahára nem fogják élettelen rakományként kezelni az utasokat" - mondta el Konrad Waliszewski, egy utazási applikáció, a TripScout alapító-ügyvezetője. 

Szerinteaz utasbiztosításokhoz is alapvetően másképp fogunk hozzáállni a jövőben. Valószínűleg fokozódik az érdeklődés a drágább "bármilyen okból történő elállás" típusú biztosítások iránt, amelyek - amint a neve is sugallja - lehetővé teszik az utazóknak, hogy bármikor meggondolják magukat.

Szálloda vs. apartman

A szállodai szobák fertőtlenítő takarítására a korábbiaknál sokkal nagyobb gondot kell fordítani a tulajdonosoknak. Az ehhez a szükséges technológia már létezik, mindössze be kell ruházni ezekre.

A szobakulcsokat a közeljövőben felválthatják az applikációval történő ajtónyitó rendszerek, de feltehetően búcsút inthetünk az előtérben elhelyezett gyümölcstálaknak és a büféreggelinek is - ugyanis valójában egyik sem higiénikus. 

Abban mindenki egyetért, hogy a zsúfolt, több száz szobás szállodák helyett az emberek szívesebben választják majd a jövőben a privát apartmanokat, ahol csak maguk lehetnek. Az üzleti célú utazásoknak pedig nagy valószínűséggel befellegzett, hiszen sok vállalat mára már profin kezeli a Zoomot. "A konferenciaipar valószínűleg soha nem fog felépülni. Nem csak amiatt, hogy az emberek nem akarnak konferenciákra menni, de komoly recesszió is várható a koronavírus után - jósolja Waliszewski.

Újratervezés

Az utazás egy fantasztikus dolog, ami semmihez sem fogható módon képes feltölteni az embereket, ám a túlturizmus (overtourism) számos kellemetlenséget okozott korábban a helyi lakosoknak.

A fenti szakértők elmondása szerint eddig még soha nem volt lehetőségünk arra, hogy megnyomjuk a szünet gombot, az úti célok lélegzetvételnyi időhöz jussanak, mi pedig elgondolkozzunk, merre tovább.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm