Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Fontos bejelentést tett Vitézy Dávid: megérkezett a funkció, amelyre minden vonatos közlekedő várt
Új funkcióval bővült a MÁVPlusz alkalmazás, amelynek köszönhetően a felhasználók immár valós időben, térképen követhetik a vonatok, a HÉV-ek és egyes buszjáratok aktuális helyzetét, valamint az esetleges késéseket. A jelentős utastájékoztatási fejlesztést Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter jelentette be a Facebookon.
A tárcavezető tájékoztatása szerint az applikáció menetrendi fülén már elérhetők a Vonatinfó adatai. A térképes felületen a vonatok, a HÉV-szerelvények és a vasútvillamosok mellett regionális nézetben a helyközi autóbuszok is megjelennek, pontosan mutatva a menetrendtől való eltéréseket. Több város helyi közösségi közlekedését is integrálták a rendszerbe, így ezek a járművek is nyomon követhetők, az állomások és járatok megtalálását pedig egy új keresőfunkció teszi egyszerűbbé. Az újdonságok eléréséhez mindössze frissíteni kell az alkalmazást.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy az alig néhány hét alatt kidolgozott rendszer lényegesen többet nyújt, mint az elődje, a Lázár János által tavaly nyáron leállított információs platform. A miniszter bírálta elődjét, kiemelve, hogy Lázár minisztersége alatt a hazai közlekedés rossz irányba haladt, mivel a korábbi vezetés a vasút problémáit nem megoldani, hanem eltitkolni igyekezett.
A hivatalba lépése óta eltelt mintegy ötven nap eredményeit összegezve Vitézy emlékeztetett arra, hogy ismét működik az EMIG vonatkövető rendszer és a Vonatinfó, emellett döntés született a részletes késési statisztikák nyilvánosságra hozataláról is. A MÁVPlusz fejlesztése a jövőben is folytatódik, a tervek szerint hamarosan láthatóvá válnak a járműtípusok és a pályaszámok, továbbfejlesztik a keresőt, és további hibajavításokat is elvégeznek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







