31 °C Budapest
Üres buszülések volán máv

Sorsdöntő tárgyalás a magyar vasút jövőjéről: milliárdos uniós források sorsa dőlhet el

2026. június 9. 14:58

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter részvételével tartották meg az uniós közlekedési miniszterek luxemburgi tanácsülését, amelyen a tagállamok képviselői a 2028 és 2034 közötti uniós költségvetés forrásairól, a légi utasok jogainak megerősítéséről, valamint a nemzetközi vasúti közlekedés egyszerűsítéséről egyeztettek - közölte a Portfolio.

Az egyeztetések egyik legfontosabb napirendi pontja a következő, 2028-ban induló költségvetési ciklus tervezése volt. Magyarország számára kiemelt cél, hogy a jövőben a fenntartható közlekedési módok – ezen belül is elsősorban a hazai közösségi közlekedés és a vasúthálózat korszerűsítése – kapják a legnagyobb arányú uniós támogatást.

A résztvevők emellett áttekintették a légi utasok jogairól szóló rendelet módosítását is. A tervezett változtatások célja, hogy az utazók járatkésések esetén a korábbinál lényegesen egyszerűbben és egyértelműbben érvényesíthessék jogaikat.

Szintén napirendre került az Európai Bizottság új javaslata, amely a határokon átnyúló vasúti utazást tenné gördülékenyebbé. A tervezet egy olyan átlátható és egységes jegyértékesítési rendszer létrehozását célozza, amelyben az utasok egyetlen, a teljes útra szóló jegyet válthatnak meg Európa távoli pontjai között, függetlenül attól, hogy hány tagállam vasúttársaságának szolgáltatását veszik igénybe.

Vitézy Dávid a javaslat kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja a reformot, mivel az a könnyebb jegyvásárlás mellett a csatlakozások lekésése esetén is teljes körű védelmet garantál az utazóknak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?