Nem kell külföldre utazni az álomélményért: 6+1 különleges magyar szállás, amit már most érdemes felírni a bakancslistánkra.
Tömegesen fordítanak hátat a magyarok a kedvenc nyaralóhelyeiknek: kiderült, hova utaznak idén a káosz elől
A közel-keleti konfliktusok és a légi közlekedés akadozása érezhetően átalakította az utazási szokásokat. Az ITAKA tapasztalatai szerint az utóbbi hetekben az utazók egyre inkább a stabil, biztonságos úti célokat választják.
A foglalások szerkezete gyorsan változott. Korábban az utazások több mint 30 százaléka a keleti régiókba irányult, most viszont szinte teljesen a nyugat-európai és balkáni desztinációk vették át a helyüket.
A kereslet visszaesett Törökország és Egyiptom iránt, még úgy is, hogy az olyan népszerű üdülőhelyek, mint Antalya vagy Marmaris továbbra is biztonságosnak számítanak. Ezzel párhuzamosan erősödött az érdeklődés Görögország, valamint a nyugat-mediterrán térség iránt. Spanyolország, Portugália, Málta és Olaszország kiemelten keresetté vált.
Az ITAKA minden esetben a hivatalos külügyi ajánlások alapján dönt arról, hogy egy adott úti cél szerepelhet-e a kínálatban. Ha egy térséget utazásra nem javasolt kategóriába sorolnak, az oda szervezett utakat felfüggesztik, és más lehetőséget kínálnak az utasoknak.
A konfliktusok elsősorban az utazások szervezését és az eljutást érintik, de a legtöbb népszerű nyaralóhelyre továbbra is zavartalanul indulnak utak. Az elmúlt hetekben felértékelődött az utazási irodák szerepe. Egyéni szervezés esetén egy járattörlés vagy váratlan helyzet komoly nehézséget okozhat, mert az utasnak saját magának kell megoldania a továbbutazást vagy a hazajutást.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szervezett utazásoknál az utazásszervező felel az utasokért, így a hazaszállítás megszervezése is a feladata. Az ITAKA folyamatos ügyfélszolgálattal és helyi képviseletekkel segíti az utasokat, hogy gyorsan tudjanak reagálni a változó helyzetekre.
A cég szerint utazás előtt érdemes megbízható forrásokból tájékozódni, és bizonytalan helyzetben szakértő segítségét kérni.







