Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest.
Hiába kommunikálta a kormány, hogy megállapodott a fuvarozókkal az útdíjemelésről, a hétfői kamionos demonstráció ennek épp az ellenkezőjét mutatta. Orosz Tibor főszervező szerint a tiltakozás ereje önmagáért beszél: ha valódi egyezség lett volna, nem telt volna meg Budapest kamionokkal, írja a HVG.
A kamionos tüntetés szervezője, Orosz Tibor a HVG-nek nyilatkozva élesen bírálta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét, amely szerinte nem képviselte megfelelően a fuvarozók érdekeit a kormánnyal folytatott egyeztetéseken. Úgy fogalmazott: ha valódi megállapodás született volna, nem vonult volna fel ennyi tiltakozó jármű a fővárosban.
A demonstrálók legfontosabb követelése a december elején bejelentett útdíjemelésről szóló jogszabály visszavonása, valamint az, hogy érdemi párbeszéd induljon a minisztérium és a fuvarozók érdekképviseletei között. Orosz elmondása szerint a minisztérium részéről érkezett egy új ajánlat, ám azt a kamionosok nem tartották elfogadhatónak – ez vezetett a hétfői tiltakozáshoz.
A szervező arról is beszélt, hogy egy új, teljesen független, magyar fuvarozókból álló érdekvédelmi formáció létrehozásán dolgoznak. Döntésük hátterében az áll, hogy az elmúlt hetek történései végleg megingatták a bizalmukat a jelenlegi érdekképviseletekben.
A demonstráció során csak ötven kamion kapott engedélyt a Hősök terére történő behajtásra, ezért sok jármű a város más pontjain kényszerült várakozni. A szervezők szerint a rendőrség együttműködő volt, a lakosságtól pedig sok támogatást kaptak: dudálással és integetéssel jelezték szolidaritásukat. A tüntetés este nyolc óráig kapott engedélyt, addig a kiszorult kamionosok a városban köröztek, megpróbálva bejutni az M3-as bevezető felől.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








