Kellemes, kora őszi időjárás vár ránk ezen a szerdai napon, a csúcshőmérséklet akár a 19 Celsius-fokot is elérheti.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium közölte, hogy átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a kormány, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. Mindennek következtében a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba.
A tárca közölte, hogy idén szeptember végéig 126 esetben történt tehergépjármű által okozott közúti baleset Magyarországon: ebből 15 halálos kimenetelű volt. A balesetek között jelentős arányt képviselnek a kamionok által lakott területen okozott súlyos, akár halálos kimenetelű szerencsétlenségek. Több esetben nehézgépjármű gyalogost gázolt vagy épületeknek ütközött.
Az autópályák és autóutak azonban forgalombiztonsági szempontból kevésbé kockázatosak, hiszen a pályatestek irányonként fizikailag elválasztottak, elkerülik a lakott területeket, a forgalmukat pedig nem akadályozzák lassújárművek.
A most elfogadott és jövő év januárjától életbe lépő intézkedéscsomag célja, hogy a tehergépjárműveket – ha azok nem közvetlenül egy adott térség vagy településcsoport lakóit szolgálják ki – az alacsonyabb díjszintű főutak vagy a díjmentes mellékutak felől a négysávos, gyorsforgalmi úthálózatra terelje, illetve ott tartsa.
Az intézkedéscsomag részei:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Országos súlykorlátozási program – 60 új helyszínnel. A súlykorlátozó táblák kihelyezése várhatóan 2025 decemberének végéig minden érintett útszakaszon megtörténik. A program előre haladtával az önkormányzatoktól és a lakosságtól érkező további igényeket az Építési és Közlekedési Minisztérium folyamatosan feldolgozza, az új igények teljesítése várhatóan 2026 márciusáig lezárul.
- Emelkednek a tehergépjárművekre vonatkozó útdíjak a főutakon. A tehergépjárművek által fizetendő megtett úttal arányos útdíjak a következők szerint módosulnak. A díjemelés a gyorsforgalmi utakon valósul meg (J2–J5, M2–M3 kategóriák), főutakon pedig a tehergépjármű-kategóriákban a gyorsforgalmi utak díjszintjéhez közelítő díjszint lép életbe (J2–J5).
- Egységes és visszatartóbb bírságrendszer. Emelkednek a közúti szabályszegésekhez kapcsolódó bírságok: a megtett úttal arányos útdíjrendszerben a jogosulatlan úthasználathoz kapcsolódó, 0–120 perces időszakra vonatkozó közigazgatási bírságok például 30%-kal nőnek. A „Korlátozott forgalmú övezet”, a „Súlykorlátozás”, valamint a „Tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblák megsértése esetén a bírság összege 100 000 forintra nő, a korábbi 47 000 forintról.
A szakemberek számításai szerint az útdíjemelés 5-15 %-os forgalmi átterelődést eredményezhet a főúthálózatról a gyorsforgalmi úthálózatra. Az átterelődés ott lesz nagyobb mértékű, ahol súlykorlátozás is bevezetésre kerül.
Címlapi kép: Jászai Csaba, MTI/MTVA
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







