A faszerkezet állapota annyira leromlott, hogy szakértői vélemény szerint nem menthető meg, ezért még idén elbontják – a helyére azonban idővel új kilátót tervez a...
A Balatoni Turizmus Szövetség szerint a néhány órára vagy egy napra érkező látogatók összetett élményeket keresnek, ezért azok a szolgáltatók számíthatnak jó forgalomra télen, akik többféle programot kínálnak. A szervezet szombaton adott ki gyorselemzést, amelyet az MTI ismertetett.
A tó téli látványa sokakat vonz, és egyre több település készül korcsolyapályával. Idén eddig kilenc helyszín jelentett be műjégpályát. A legnagyobb érdeklődés Balatonfüreden, Siófokon, Fonyódon, Balatonbogláron, Balatonalmádiban és Keszthelyen várható.
A szövetség szerint azok a pályák teljesítenek jól, ahol a korcsolyázás mellé további szolgáltatásokat adnak. Ilyen a meleg italok kínálata, a helyi ételek, a kisebb kulturális események vagy a családi programok. A vendégek gyors élményeket keresnek, ezért ha a jégpálya környezete nem kínál elég lehetőséget, hamar továbbmennek.
A szervezet közölte, hogy a balatoni vendégéjszakák közel fele nem a nyári főszezonhoz kötődik. Ez azt mutatja, hogy a rövid, év közbeni kiruccanások egyre nagyobb szerepet kapnak a térség turizmusában.
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







