2 °C Budapest
Kontrasztos színek és textúrák töltik meg az eget, ahogy a sötét felhők átvonulnak a színes naplementén, drámai, hangulatos hangulatot teremtve árnyékkal, mozgással, a természet és az időjárás szépségével.

Forróság, por és zivatarok: figyelmeztetést adott ki a HungaroMet

2025. augusztus 29. 08:19 1 perc

A szaharai por és a hőség mellett délutántól záporok, zivatarok is érkeznek, főként a Nyugat-Dunántúlon. Több vármegyére is figyelmeztetést adtak ki zivatar és magas középhőmérséklet miatt.

A nap első felében a szaharai eredetű por szűrheti, míg nyugaton a változó vastagságú felhőzet időnként zavarhatja a napsütést, melyből néhol csapadék sem kizárt.

Délutántól nyugat felől egyre jobban megnövekszik a felhőzet, nő a csapadék kialakulási esélye is - estig főként a Nyugat-Dunántúlon lehet helyenként záporra, zivatarra számítani. A délies szél többfelé megélénkül, olykor megerősödhet, a zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar miatt a nyugati vármegyékre, valamint magas középhőmérséklet miatt is figyelmeztetés van érvényben több vármegyében.

A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 32 és 37 fok között alakul. Késő estére 18 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 6. péntek
Lénárd
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57