Egyre több magyar utazó radarjára kerül fel, mert ez a térség továbbra is az egyik legkedvezőbb árú vízparti úti cél a balkánon.
A kormány nyilvánosságra hozta 2035-ig szóló állami építési beruházási programját, amelyben számos Balaton térségét érintő fejlesztés szerepel a több mint 9500 milliárd forintos keretösszegből.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely részletesen tartalmazza a következő években, különösen 2025-ben és 2026-ban induló, illetve befejeződő állami beruházásokat. A dokumentum újdonsága nem a projektek tartalma – hiszen ezek többsége már korábban is ismert volt vagy előkészítés alatt állt –, hanem az, hogy most először kerültek egységes, ágazati bontású és 2035-ig előretekintő keretprogramba - tudósított a Hírbalaton.
A Balaton térségében megvalósuló fejlesztések között közlekedési infrastruktúra-beruházások is szerepelnek. Ilyen például a 71-es számú főút balatonfüredi, Germering utcai csomópontjának fejlesztése, a Hévíz-Balaton Airport korszerűsítése, valamint a vasúti infrastruktúra fejlesztése a tó környékén. Utóbbi magában foglalja az észak- és dél-balatoni vasútállomások, megállóhelyek korszerűsítését is.
Jelentős figyelmet kapnak a kerékpáros közlekedést érintő beruházások. A Budapest-Balaton kerékpárút kiegészítő fejlesztése mellett a Balatoni Bringakör több szakaszának fejlesztése is tervben van, többek között Balatonfűzfő-Tihany, Balatonboglár-Fonyód, Keszthely, Gyenesdiás-Szigliget, Badacsonytomaj-Balatonszepezd és Zánka-Örvényes között.
A környezetvédelmi célú beruházások között szerepel a Balaton vízminőség-védelmi célú iszapkotrása és az iszapelhelyezés, valamint a balatonszéplaki szivattyútelep és a hozzá kapcsolódó öntözőrendszer fejlesztésének első üteme. Keszthely belvárosában és Zámor településrészen csapadékvíz-elvezetési fejlesztések valósulnak meg.
Az oktatási és szociális infrastruktúra fejlesztése keretében épül meg a balatonfüredi Alkony Idősotthon, bővül a balatonalmádi Vörösberényi és Györgyi Dénes Általános Iskola, valamint új épületet kap a balatonfűzfői Szivárvány Óvoda és Bölcsőde. Emellett új mentőállomás létesül Balatonlellén.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A turisztikai fejlesztések között található a Keszthely Balatonpart városfejlesztési komplex program, a káptalanfüredi gyermek- és utánpótlás tábor fejlesztése, a balatonfüredi kemping második ütemű fejlesztése, valamint a balatonalmádi vitorlás klubház és kapcsolódó vízi infrastruktúra korszerűsítése. Felújítják a balatonberényi Piarista Vitorlás Üdülő hangárját és a balatonkenesei Vak Bottyán Strandot is.
A program részeként szolgálati lakások kialakítására is sor kerül a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén pályázati kiírás formájában, valamint megvalósul Balatonfűzfő-Gyártelep településrész vízellátásának rekonstrukciója is.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








