7 °C Budapest
Elhagyatott buszmegálló, erős hóesés, köd, út. Csehország.

Nem csitul az áprilisi tél: újabb hózápor érkezik, röpködnek a mínuszok

2025. április 8. 07:15 1 perc

Kedden ismét borongós, szeles idő várható: a Dunántúl keleti részén és az Alföldön záporok, néhol hózápor is előfordulhat. Délutántól csökken a felhőzet, és vele együtt a csapadékhajlam is.

Kedden Dunántúl keleti részén és az Alföldön is erőteljessé válik a felhőképződés, elszórtan kisebb eső, zápor, néhol esetleg hózápor kialakulhat. Délutántól északnyugat felől szakadozni kezd a felhőzet és vele együtt csökken a csapadékhajlam is. Ismét sokfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, amelyet helyenként kísérhetnek erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Késő estére többnyire -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Idén sem múlt el az április fagyok nélkül, a gyümölcsösökben újabb károk keletkeztek. Péntekig még várhatók fagyok, jellemzően már gyengébbek, mint ma reggelre, majd a hét végétől megszűnik a fagyveszély. A kukorica vetéséhez szükséges 10 fokos hőmérsékletet is a hét végére éri el ismét a talaj, és várhatóan ez már tartósan így is marad. Nagyobb csapadék ezen a héten nem valószínű.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?