A 14 év alattiak mellett – előzetes regisztrációval – a csoportok kísérői is díjmentesen utazhatnak.
A Wizz Air bejelenti, hogy a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren állomásozó repülőgépét Budapestre helyezi át. Az áttelepítésre 2024. október 27-én kerül sor, így a nyári menetrendet nem érinti a változás. Az utasoknak Debrecenből továbbra is elérhetőek lesznek a légitársaság járatai Burgaszba, Lárnakába, Londonba és Rómába.
A légitársaság konszolidálni tervezi a működését a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a repülőgép áttelepítésével hosszú távon lesz képes növelni forgalmát és a járatok számát. A jelenleg Debrecenben szolgálatot teljesítő repülőgép Magyarországon marad: az Airbus A321neo továbbra is támogatja a légitársaságot abban, hogy Magyarországról megfizethető áron, minél zökkenőmentesebben repítse el az utasokat több mint 30 ország közel 70 úti céljára.
A munkahelyek megőrzése és a folyamatos fejlődési lehetőség érdekében a Wizz Air minden érintett kollégájának alternatív állásokat ajánlott fel magyarországi, európai és Európán kívüli bázisain. Az érintett utasokat a légitársaság hamarosan közvetlenül emailen értesíti. A légitársaság azt tanácsolja utasainak, akik közvetítőn vagy online utazási irodán keresztül foglalták jegyeiket, hogy forduljanak hozzájuk a járataikkal kapcsolatos legfrissebb információkért.
Az elmúlt hetekben különösen sok késés és járattörlés fordult elő az európai légi közlekedésben, ami sok, a foci-Eb meccseire igyekvő szurkolót is érintett. A légitársaságok a légi irányítókra hárítják a felelősséget, és kiderült, hogy Budapest az európai késések egyik gócpontja volt. A cikkünkben azt is összefoglaltuk, mit tehetnek az érintett utasok.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







