Már tavasszal átadhatják a Velencei-tónál, az M7-es autópálya felett épülő új gyalogos- és kerékpáros hidat.
Ezeket rontja el sok magyar pár az első nyaralása során: így kerülhetik el a felesleges veszekedést
Egy friss felmérés szerint az európaiak közel 40 százaléka a párjával kettesben utazik a legszívesebben. Az első külföldi utazás meghatározó mérföldkő egy szerelmespár számára, hiszen ilyenkor szintet lép a kapcsolat. Ha még nem döntöttétek el a pároddal, hová utazzatok először, itt az ideje, hogy megtervezzétek a nyaralást.
Több kutatás – köztük az Amerikai Utazási Szövetségé – is kimutatta, hogy az utazás pozitív hatással van a párkapcsolatokra. Ilyenkor kiszakadunk a mindennapokból, a stresszhelyzetekből és ez lehetőséget ad arra, hogy minőségi időt töltsünk egymással. Az alábbi, az Allianz szakértői által gyűjtött tippek segítenek felkészülni a romantikus vakációra, hogy aggodalom és feszültség nélkül, a legjobbat hozhassátok ki belőle.
1. Álmodjátok meg együtt az utazást!
Nemcsak maga a nyaralás, hanem már a tervezési-szervezési folyamat is szorosabbra fűzheti a kapcsolatotokat, hiszen így együtt készültök a kalandokra, és megvan a közös készülődés varázsa. Beszéljétek át, mivel töltenétek szívesen az időt, és mennyit tudtok költeni az utazásra! Legyetek nyitottak egymás ötleteire, és e szerint tervezzétek meg a programokat! Emellett persze jó, ha rugalmasan kezelitek ezeket, és meglepetéseket is tartogattok egymás számára!
2. Legyetek türelmesek egymással!
Mind a tervezés, mind az utazás során fontos, hogy türelmesek, elfogadók, kompromisszumkészek legyetek, és ne idegesítsétek fel magatokat minden apróságon. Kacsur Adrienn, a Mindset Pszichológia szakembere szerint az utazásra az is pozitív hatással lesz, ha el tudjátok engedni az elvárásokat, főként arra vonatkozóan, hogyan fogjátok érezni magatokat a nyaralás alatt, és miket vártok el egymástól. Ehelyett inkább legyetek jelen a pillanatban, és forduljatok megértően egymás felé.
3. Ismerjétek meg egymást jobban egy road trippel!
Egy többállomásos autós kirándulás különleges alkalmat ad arra, hogy a vakáció során sok helyet fedezzetek fel. Az Európai bizottság adatai szerint Norvégiában, Svédországban és Máltán a legbiztonságosabbak az utak Európában, így érdemes ezek felé venni az irányt! A road trip másik előnye, hogy maximális szabadságérzetet nyújt, hiszen ott és akkor állhattok meg, amikor csak akartok. Ám így is érdemes előre megtervezni az utazás főbb állomásait és ezekre szálláshelyet is foglalni! Emellett a kötelező biztonsági tartozékok (elsősegélydoboz, elakadásjelző, fényvisszaverő háromszög), a láthatósági mellény és az izzókészlet mindig legyenek az autóban!
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
4. Merüljetek el a gasztronómiai kalandokban!
Ahhoz, hogy igazán ízelítőt kapjatok a választott úticél kultúrájából, nézzetek körbe, hogy mit fogyasztanak a helyiek, és mik az általuk kedvelt éttermek, utcai food truckok! Mindig jó jel, ha egy étterem inkább helyiekkel, mintsem turistákkal van tele. Érdemes azért előzetesen ajánlókat nézni és értékeléseket olvasni a legizgalmasabb gasztronómiai helyekről! Kísérletezzetek, de csak annyira, hogy a romantikus vacsora ne csapjon át gyomorrontásba! Szükség esetére legyen nálatok néhány alapgyógyszer is, például görcsoldó, hasmenésgátló, illetve fájdalom- és lázcsillapító!
5. Tudjátok magatokat biztonságban!
Egy külföldi út során számos probléma adódhat, ezért az igényeiteknek megfelelő utasbiztosítás, és autós utazás esetén pedig casco biztosítás (vagy legalább az utasbiztosítás kiegészítő, autós fedezete) nélkül semmiképp ne induljatok útnak! Előzetesen nézzetek utána, hogy milyen szolgáltatásokat tartalmaz az utasbiztosítás és milyen kockázatokat fed le! A váratlan megbetegedések, balesetek, az elkeveredett feladott csomagok, a repülőjárat-késések és -törlések, illetve az ezekkel járó anyagi károk hamar beárnyékolhatják a romantikus terveket. Egy megfelelő utasbiztosítás azonban ilyen károk bekövetkezése esetén kártérítést nyújthat, illetve többek között szükség esetén fedezhető vele a sürgősségi orvosi ellátás és a hazaszállítás költsége is.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







