Többek között patkányokat, illegális hulladékot és veszélyes azbesztpalát találtak a Kelenföldi pályaudvar melletti, MÁV-tulajdonban lévő területen.
A taxis szervezetek díjemelésre vonatkozó javaslattal fordultak a Fővárosi Közgyűléshez. Az ársapka eltörlése ugyanis érezhető és nem kigazdálkodható költségemelkedés a taxisok számára. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén jóvá is hagyta az emelést.
Azt követően, hogy a Kormány eltörölte az üzemanyagok ársapkáját, a taxis szervezetek (City Taxi, 6x6 Taxi, Főtaxi, NSZ, Főtaxi, OTSZ, Taxi 4) díjemelésre vonatkozó javaslattal fordultak a Fővárosi Közgyűléshez. Az ársapka eltörlése ugyanis érezhető és nem kigazdálkodható költségemelkedés a taxisok számára. A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén jóváhagyta az egységes taxistarifa, vagyis az alapdíj, a távolsággal arányos egységdíj és az idővel arányos egységdíj 10%-10%-10%-os emelését márciustól - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.
Az ártörvény alapján a Közgyűlés jelenleg vagy fix tarifát vagy maximált árat határozhat meg, miközben más nagyvárosok, így például Bécs példája azt mutatja, hogy a sávos (minimum és maximum árat meghatározó) hatósági árszabályozás egyszerre tudja biztosítani az árak és a szolgáltatási színvonal versenyét. A főváros vezetése a magas inflációra és a gyorsan változó gazdasági környezetre tekintettel a fogyasztók és a piac érdekeinek védelme mellett indokoltnak tartja az árszabályozás rugalmasabbá tételét, és ennek érdekében támogatja az úgynevezett bécsi modell bevezetését. Ebben az esetben a hatósági árat középárnak tekintve attól felfelé és lefelé is 10%-kal lehetne eltérni. Ehhez a változtatáshoz ugyanakkor az ártörvény módosítása szükséges, amelyet felterjesztési jog gyakorlása keretében tud kezdeményezni a Fővárosi Önkormányzat.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








