Thermal Spa in a cave, Barlang Furdo in Northern Hungary

Döntöttek a budapesti fürdők bezárásáról: így vészeli át a telet a Széchenyi, a Gellért, a Rudas

2022. szeptember 13. 08:44 2 perc

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei vállalat az energiaválság ellenére nem készül a fürdői bezárására. Ehelyett bizonyos fürdőkben tovább emelik az árakat, takarékoskodnak az energiával, így egyes szolgáltatások kieshetnek, rövidülhet a nyitvatartás. A járvány időszaka alatt történt létszámleépítésekhez hasonló elbocsátási hullám sem várható.

Brutálisan megugrottak a fővárosi fürdőket és strandokat üzemeltető cég energia számlái - írja a Népszava. Idén több mint kétszeresét fizették ki az áramszámlákra, mint tavaly, és a következő év ennél is sokkal nehezebbnek ígérkezik. A decemberben lejáró energiaszállítói szerződés pótlására bekért ajánlatok az idei ár 3,5-szereséről szólnak. A gázhelyzet pedig még súlyosabb: a 2021-ben köbméterenként fizetett 74 forintos ár az idén 205,6 forintra nőtt. Az október elsejével induló új gázévben pedig már – nem tévedés – több mint 1300 forintot kell fizetnie a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek minden köbméter földgázért, vagyis 18-szoros a drágulás. A cég energiaszámlái az idei 1,4 milliárd forintról 4 milliárdra nőhetnek jövőre.

A BGYH az elszálló energiaárak és az infláció ellenére nem készül fürdőbezárásra – válaszolta a lap kérdésére Szűts Ildikó, a cég vezérigazgatója. Azt nem tagadta, hogy bizonyos fürdőkben rövidülhet a nyitvatartás, illetve egyes szolgáltatásokat korlátozhatnak (pl. nem fűtenek fel minden szaunát). A társaság nem tervez létszámleépítést sem, holott erre a koronavírus-járvány miatt annak idején rákényszerült. 

Viszont megkerülhetetlen lesz a jegyáremelés – ismerte el a vezérigazgató. A főként külföldiek által látogatott Széchenyi és a Rudas fürdő jegyárait egyszer már emelték az idén 20 százalékkal, viszont az elsősorban külföldiek által látogatott történelmi fürdők továbbra is sokkal olcsóbban látogathatók a Nyugat-Európában megszokottnál. A BGYH saját hatáskörben hozott döntéssel szeptember 10-től 15 százalékkal emelte meg a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdők hétvégi belépőinek árát. A magyar vendégek által inkább látogatott fürdőkben és strandokon az év második felétől átlagosan nyolc százalékkal emelték a jegyárakat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?