Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is.
A globális vállalatok a járványügyi korlátozások idején megtanulhatták: az online megbeszélések nemcsak költséghatékonyabbak, de időtakarékosabbak is a személyes látogatásoknál, ráadásul a cégek környezetvédelmi célkitűzéseit is könnyebb úgy teljesíteni, ha visszafogják utazásaikat, csökkentve ezzel a karbon-lábnyomukat. Aggódhatnak a légitársaságok és a szállodaláncok is.
Az üzleti utazások piaca örökre megváltozott – állítja annak a 45 európai, amerikai, illetve ázsiai nagyvállalatnak a vezetője, akik a Bloomberg körkérésére válaszolva jelezték: a világjárvány elmúltával sem térnek vissza a 2020 előtti gyakorlatukhoz, és jelentősen csökkentik az utazásaik költségkeretét - számol be a Világgazdaság.
Aggódhatnak a légitársaságok és a szállodaláncok is amiatt, hogy a járvány elvonultával honnan pótolják a kieső bevételeiket. Forgalmuk ugyanis minden várakozás szerint az utazási korlátozások feloldása után sem áll majd helyre.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







