8 °C Budapest

Ismét szűkült a kör: ilyen taxikkal sem utazol már Budapesten

2020. augusztus 17. 20:57 2 perc

Befejezte működését a TaxiPlus - ezt a cég jelentette be a közösségi oldalán. A rövid tájékoztatásból kiderül, hogy a cég megrendeléseit a továbbiakban a 6×6 Taxi teljesíti, ahogyan a TaxiPlus utasainak hívását is ez a társaság kezeli a jövőben. Ezzel tízre csökken a budapesti minősített taxitársaságok száma.

Miután a TaxiPlus felhagy a szolgáltatással a helyét a 6×6 Taxi veszi át - írja a Világgazdaság. A változás nyomán a fővárosi minősített taxitársaságok száma tízre csökkent. A 2017 tavaszán alapított TaxiPlus levonulásáról hivatalos magyarázat még nincs, de a koronavírus-járvány - pontosabban a fuvarállomány ebből fakadó drasztikus esése - nagy valószínűséggel hozzájárult a döntéshez, egyúttal pedig a budapesti taxis piac koncentrálódásához. A TaxiPlus megszűnése egyes források szerint az utóbbi folyamat kezdete lehet: szakmai fórumokon nem tartják kizártnak, hogy a fővárosi taxis parketten végül három-négy szereplő marad talpon.

A válság nagy nyertese a Bolt (korábbi nevén Taxify) lehet.

A TaxiPlus távozásának sok előjele nem volt, a szolgáltató mögötti vállalkozás, a TaxiPlus World Kft. tavaly mintegy 297,5 millió forint nettó árbevételt ért el a 2018-as szűk 289 millió forintot követően. A mintegy 3 százalékos javulásnál jóval látványosabb az adózott eredmény 120 százalék körüli megugrása. Míg a cég két éve még 31,7 millió forint nyereséget termelt, 2019-ben már több mint 70 milliót.

Az átlagos napi árbevétel egy év alatt 791 ezer forintról 815 ezer forintra nőtt. Mindezek fényében nem okozott feltűnést, hogy az idén június 30-án tartott taggyűlésen Zengő Zoltán levezető elnök 80 millió forint osztalék kifizetésére tett javaslatot, amelyet a tagok meg is szavaztak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 3. 08:17