Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A júniusi adatok azt mutatják, hogy dinamikus ütemben emelkedik a vendégéjszakák száma az országban, 500 ezer vendég csaknem másfél millió vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.
Megjegyezte, a korábbi adatokhoz képest sokan hiányoznak még, de az látszik, hogy az egy hónappal korábbihoz viszonyítva ötször annyi turistát számoltak, főleg vidéken, és szépen alakulnak a júliusi foglalások is. Hozzátette, a turisták az elmúlt egy hónapban alapvetően a Balatont keresték fel, a külföldi vendégek száma is jelentősen megnőtt. A budapesti repülőtér adatai szerint átlagosan, június vége felé már 70 gép szállt le- és fel egy napon, előfordult, hogy egy gépen száznál is több utas volt, a gépek töltöttsége folyamatosan növekszik.
Guller Zoltán beszélt arról, hogy a belföldi turizmust segítő Széchenyi Pihenő Kártya (Szép-kártya) adóterhét a kormány csökkentette, aminek hatására nőtt a feltöltés. Az első hat hónapban a Szép-kártyákra feltöltött összeg több mint 154 milliárd forintot tett ki, és jó esély van arra, hogy több mint 300 milliárd forint legyen rajtuk az idén.
A vezérigazgató elmondta, az első hat hónapban több mint 90 milliárdot használtak fel a Széchenyi Pihenő Kártyákról, ez 20 százalékkal több az előző év első hat hónapjában felhasznált összegnél. Az országban mintegy 2 millió Szép-kártya birtokos van, az első félévben alapvetően éttermekben, munkahelyi étkezdékben használták a Szép-kártyákat, több mint 71 milliárd forintot költöttek erre a célra, 11 milliárd forintot szálláshelyeken, 8 milliárd forintot szabadidős szolgáltatásokra fordítottak.
A Széchenyi Pihenő Kártyákon 2020. június végéig az idei feltöltésekkel és a korábbi maradványokkal több mint 162 milliárd forint elköltendő összeg van - ismertette. Guller Zoltán hangsúlyozta, hogy el kell fogadni az emberi élet védelmében a korlátozásokat. Az augusztus 20-ai tűzijáték elmaradásával kapcsolatban azt mondta, a rakétákat megvették, ezek megvárják a következő évet, amikor a remények szerint lesz tűzijáték.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







