Megszüntetné a beszállókártyát és a reptéri utasfelvételt a Ryanair, szinte már az összes terv megvan.
Szélre, jégesőre figyelmeztet az OMSZ. Szórványosan várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a legkisebb a csapadék esélye.
Szerda délelőtt gyengén és erősebben felhős területek egyaránt lehetnek, majd erőteljes gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel. Szórványosan várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati, északnyugati felén a legkisebb a csapadék esélye.
A zivatarokat kisebb jég és lokálisan nagy mennyiségű csapadék kísérhet. A gyakran élénk északi, északkeleti szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19 és 24 fok között valószínű.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a nyugati országrész kivételével minden megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a szél és a jégeső miatt. A déli óráktól a Duna mentén, valamint főként attól keletre várhatók szórványosan zivatarok, amelyeket nagyobb mennyiségű csapadék (lokálisan 15-20 mm) viharos széllökések (60-80 km/h) és apró szemű jég (<=1 cm) kísérhet.
Óriási bombát találtak Budapesten: teljesen felborul a közlekedés miatta, ne megszokásból indulj el!
Második világháborús bombát találtak Budapesten, az Összekötő vasúti hídnál, amelyet a Magyar Honvédség tűzszerészei ma délután hatástalanítanak.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.