21 °C Budapest

Ezek voltak 2019 kedvenc úticéljai itthon: sokat költöttek a magyarok pihenésre

2020. január 21. 12:04

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot növekedett 2019-ben. Átlagosan 49 400 forintért foglaltunk szálláshelyet. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok.

Rekordot döntött a turizmus, a kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 8 százalékot meghaladó mértékben nőtt a Szallas.hu becslése szerint. A népszerű szállásfoglaló oldal több mint 27 százalékkal növelte az általa közvetített forgalmat. Átlagosan 49 400 forintot fizettek a vendégek foglalásonként, ami csaknem 10 százalékkal több mint 2018-ban.

Az egyéjszakás (35%) és a kétéjszakás (33%) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éj volt

- mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. A legtelítettebb nap augusztus 17-e, szombat volt. A magyarok zöme Siófokot, Hajdúszoboszlót vagy Budapestet választotta, ha belföldi utazásra adta fejét. Balatonfüred, Eger, Hévíz és Zalakaros is megmozgatták az üdülni vágyókat. Gyula, Szeged és Miskolctapolca is sláger úti célok voltak múlt évben.

A legolcsóbb foglalás 2500 forint volt, a legdrágább több tízmilliót kóstált.

A külföldre indulók a népszerű horvát településeket, valamint a lengyel és osztrák síparadicsomokat látogatták. A legkedveltebb látnivalók várak, fürdők és a Nyíregyházi Állatpark voltak.

Rekord az utolsó negyedben

A turizmus élénkülése a szállásfoglaló portál számára gyümölcsöző év végét jelentett: közvetített forgalmukat közel 30 százalékkal (29,6%) növelték 2018 ugyanezen időszakához képest. 

Az eredményben a kiemelt időszakokra vonatkozó áremelések is közrejátszanak, de a vendégszám is nőtt

- tette hozzá Szigetvári József. A legtöbben Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Hévíz szálláshelyeit keresték fel. A legkedveltebb települések közé tartoztak még az utolsó kanyarban Gyula, Szeged, Siófok, Miskolctapolca és Pécs is.

2020-as előrejelzések

Az idei év bizakodásra ad okot a vezérigazgató szerint: "2020-ban öt-hat százalékos növekedést várunk, ami akkor érhető el, ha a szálláshelyek jövedelmezőség javulását okozó áfacsökkentés hatását minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják." Véleménye szerint elengedhetetlen, hogy a szálláshelyek továbbra is alkalmazzák a dinamikus árazást, és ez által az egy-két százalékpontos vendégszám-növekedés mellett is lehetséges a szállásdíj-bevételek öt-hét százalékos növelése.

Bár 2020-ban nem bővelkedünk hosszú hétvégékben, azért lesz alkalmunk utazásra. Az oldal előrejelzései szerint a három- és a négynapos hosszú hétvégék iránt is fokozott az érdeklődés. "Aki ilyenkor szeretne utazni, jobb, ha minél előbb foglal, mert a kelendő szálláshelyek hamar elfogynak" - mondta Szigetvári József. Azt is hozzátette, hogy ilyenkor 85-90 nappal előre is foglalnak a vendégek. Érdemes lehet azonban egy-egy szabadnapot is kivenni, hiszen ha hosszú hétvége előtti vagy utáni időszakra tervezünk üdülést, jelentős összegeket takaríthatunk meg.

Top 10 belföldi úti cél 2019-ben a magyarok körében

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Budapest

4. Balatonfüred

5. Eger

6. Hévíz

7. Zalakaros

8. Gyula

9. Szeged

10. Miskolctapolca

Top 10 külföldi úti cél 2019-ben a magyarok körében

1. Vir

2. Crikvenica

3. Zadar

4. Medulin

5. Zakopane

6. Bibinje

7. Malisnka

8. Rab

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

9. Starigrad

10. Pula

Népszerű látnivalók a magyarok körében 2019-ben

  • Miskolctapolca Barlangfürdő
  • Egri vár
  • Zalakarosi Fürdő
  • Harkányi Gyógyfürdő
  • Hévízi-tó
  • Festetics-kastély
  • Siklósi vár
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Nyíregyházi Állatpark
  • Makói Hagymatikum Fürdő

Top 10 belföldi úti cél az utolsó negyedévben a magyarok körében

1. Budapest

2. Hajdúszoboszló

3. Eger

4. Zalakaros

5. Hévíz

6. Gyula

7. Szeged

8. Siófok

9. Miskolctapolca

10. Pécs

Top 10 külföldi úti cél az utolsó negyedévben a magyarok körében

1. Zakopane

2. Prága

3. Bécs

4. Krakkó

5. Székelyudvarhely

6. Sovata

7. Pozsony

8. Rimetea

9. Poprad

10. Párkány

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm