Nyugdíjaskorban nemcsak több idő jut a kikapcsolódásra, hanem rengeteg utaznak és vesznek igénybe turisztikai szolgáltatásokat egészségügyi céllal is.
Akár 75-100 méterre is nőhet a fékút 50 kilométer per óra mellett, havas úton, nyári gumival - mondta Albert Péter vezetéstechnikai szakértő az M1-en.
A szakértő elmondta, 50 kilométeres óránkénti sebesség mellett, nem téli körülmények között körülbelül 7-8 méter a fékút, vagyis ekkora távolságon belül állhat meg az autó. Téli gumival, havas úton ez akár 30 méter is lehet - tette hozzá. A nyári gumi anyaga 0 fok körül teljesen rideggé válik, a rugalmassága megszűnik, és a felülete sem úgy van kialakítva, hogy megbirkózzon a hóval - tette hozzá. Ha kimegyünk télen egy nyári abronccsal, nem csak önmagunkat, de mások életét is veszélyeztetjük - hangsúlyozta.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







