A budapesti csatlakozások eléréséhez fél órával korábbi indulással kell számolni.
Nem leszünk elkényeztetve négynapos hosszú hétvégékkel a következő évben: a húsvétot és a karácsonyt leszámítva csak augusztus 20-a körül lesz négynapos hétvége 2020-ban - derül ki a Magyar Közlönyből. Jó hír, hogy kevesebb szombati munkanapra kell szabadságot kivenni jövőre.
A Munka törvénykönyve alapján minden évben a pénzügyminiszter határozza meg a munkaszüneti napok körüli munkarendet.
Ez azt jelenti, hogy a dátumok körül négynapos hétvégék lesznek, ezeket a pihenőnapokat augusztus 29-én és december 12-én kell ledolgozni, ez lesz a két szombati munkanap.
A nagypéntek és a húsvét hétfő miatt április 10-13. között sem kell dolgozni. Háromnapos hétvégék természetesen lesznek még, hiszen a pünkösd minden évben hétfőre is esik, május elseje és október 23-a pedig péntek lesz 2020-ban. Ezeknél az ünnepnap miatt lesznek háromnaposak a hétvégék. A nemzeti ünnepek közül március 15-e vasárnapra esik, ott nem számíthatunk extra szabadnapra, ahogy november elsején sem, ami szintén vasárnap lesz.
A 2020-as hosszú hétvégék
- április 10-13. (péntek - hétfő)
- május 1-3. (péntek - vasárnap)
- május 30.-június 1. (szombat- hétfő)
- augusztus 20-23.(csütörtök - vasárnap)
- október 23-25. (péntek - vasárnap)
- december 24-26. (csütörtök- vasárnap)
Ezek közül csak egy használható hosszú hétvége van, az augusztus 20-i, ekkor 3 szabadnappal egy egész hetet kapunk - persze csak ha időben lecsapunk ezekre a napokra, mert biztos, hogy sok munkatársunk pályázik rá.
Utazik a magyar
Mivel a belföldi turizmus folyamatosan bővül, várható hogy a következő év hosszú hétvégéin is hamar megtelnek a magyar szállodák - éppen ezért érdemes már most lecsapni a legjobb ajánlatokra.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Idén a harmadik negyedévben például Siófok, Hajdúszoboszló és a főváros vonzotta a legtöbb turistát, de Eger, Balatonfüred és Gyula is az élbolyban végeztek. A legkeresettebb úti célok top tízes listájára még Szeged, Hévíz, Zalakaros és Nyíregyháza kerültek fel. Somogy, Veszprém és Zala megye részesültek legnagyobb arányban a foglalásokból.
A harmadik negyedévben is népszerűek voltak a kirándulóhelyek, nevezetességek és fürdők. Nagy az érdeklődés az egri és a siklósi vár, valamint a Festetics-kastély iránt, de a Szilvásváradi Kisvasút és a Nyíregyházi Állatpark is keresettek voltak. Fürdők közül a miskolctapolcai, a harkányi, a zalakarosi, a hajdúszoboszlói is kiemelkedtek, továbbá a Hévízi-tó iránt is nagy volt az érdeklődés.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







