A Borbás Marcsi szakácskönyve című sorozat 314 epizód után véget ér, de a műsorvezető már több új produkciót is bejelentett.
Drasztikus lépésre szánta el magát a velencei önkormányzat: belépőt szednek a turistáktól, akik nem a városban foglaltak szállást. A díj mértéke 3 és 10 euró között lesz.
A velencei belépődíj bevezetését már korábban bejelentették, de eddig bizonytalan volt az időpontja. A városnézési illeték pontos mértékét később határozzák meg, a bevezetésről szóló határozat 3 és 10 euró között jelölte ki a határait, az összeg várhatóan függ majd attól, hogy mekkora a látogatottság egyes napokon.
A lagúnák városát csúcsidőben naponta 130 ezer turista özönli el, ami egyre jobban zavarja a helyi lakosokat.
Még a díjbeszedés módozatai is kidolgozásra várnak, de a hatóságok arra fognak törekedni, hogy a látogatók előre, az interneten vagy más olasz tartományokban is kiválthassák a belépési engedélyt. A cél az, hogy 2022-től teljesen elektronikus úton történjen a jegyváltás.
A bevételt Luigi Brugnaro polgármester szerint az óváros karban- és tisztán tartására fordítják. Nem kérnek külön belépődíjat azoktól, akik szállást foglalnak a városban, mert a szállásdíj már most is tartalmazza a turisztikai adót.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mentesülnek a fizetési kötelezettség alól azok, akik dolgozni, tanulni, vagy családi okból utaznak Velencébe.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







