A legfontosabb küldőpiac továbbra is Németország, ahonnan az érkezők 6,3 millió vendégéjszakája a teljes külföldi forgalom több mint negyedét tette ki.
Körülbelül 10 százalékkal drágultak a nyári táborok tavalyhoz képest, a legtöbb tábor azonban már márciusban megtelt és csak várólistára tudják felvenni a gyerekeket - írja az atv.hu.
Legolcsóbbak a napközis táborok, ezek átlagosan 35 ezer forintba kerülnek egy hétre, az ottalvós táboroknál ez már kb. 50 ezer forint. A luxus táborok pedig akár több százezer forintba is kerülhetnek. Az árak az összes kategóriában kb. 10 százalékkal nőttek.
Idén a sporttáborok népszerűsége nőtt, őket az idegennyelvi táborok követik, de népszerűek az informatikai és programozó táborok is, készségfejlesztő és katonai táborok is - mondta el az ATV Híradójának Tóth Béla, a táborfigyelúő.hu ügyvezetője.
A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy bárhova is küldik a gyereket, figyeljenek rá, hogy a szervezők megfelelnek-e az alapvető feltételeknek, például, hogy felelősségre vonhatók-e.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







