Az év első hat hónapjában összesen 157 105 gyorshajtást mértek a budapesti traffipaxok, ami átlagosan napi 868 szabályszegésnek felel meg.
Jelentősen lehűl az idő a hétvégén: a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet, s helyenként napközben is csak 0 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Ezen felül ráadásul a szolgálat szinte az egész országra kiterjedő veszélyjelzést adott ki a viharos szél miatt.
Pénteken a délelőtti órákban egy hidegfront hatására megerősödik, majd többfelé viharossá fokozódik az északias szél. A Dunántúl keleti felét leszámítva jellemzően 60-80 km/h-s széllökésekre lehet számítani, de kisebb körzetekben ennél erősebb lökések is előfordulhatnak. Az esti óráktól kezdve fokozatosan veszít erejéből a szél
- tette közzé hivatalos oldalán a figyelmeztetést az OMSZ.

Ezen felül a szolgálat a hétvégére várható időt is közölte, melyben nem lesz köszönet. Az adatok szeriten ugyanis jelentős lehűlés várható, a leghidegebb órákban mínusz 10 fok is lehet:
- Pénteken délelőtt többfelé várható eső, zápor, majd a déli óráktól észak felől elkezdődik a felhőzet csökkenése. A Duna vonalában és a Dél-Dunántúlon a nap második felében is várható csapadék. Estefelé az eső mellett a Dél-Dunántúlon havas eső is lehet, de havazás sem kizárt. A szél többfelé megerősödik, a középső területek kivételével viharossá fokozódik. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet, napközben 5-12 fokig melegszik a levegő.
- Szombaton túlnyomóan derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Nagy területen megerősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 10 és mínusz 4, a legmagasabb hőmérséklet 0 és plusz 3 fok között valószínű.
- Vasárnap is több órára kisüt a nap. A minimumhőmérséklet általában mínusz 10 és mínusz 5 fok között várható, de a fagyzugokban több fokkal hidegebb lehet. A nappali maximumok plusz 1 és 5 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
NEKED AJÁNLJUK
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
FRISS HÍREK
Több friss hír
FRISS TŐZSDEHÍREK
Több friss hír
november 3. 13:36
Hatalmas pofont kapott a zloty, miközben nagy dobásra készül a magyar piacon a német sztáralapkezelő
Utazás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. november 3. 16:05

Pénzcentrum | 2026. november 3. 13:04

Agrárszektor | 2026. november 3. 15:31




