A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak
A kormány szeptembertől egy 43 kilométeres szakaszon teljesen felújítja, majd 2021-től három sávossá bővíti az M1-es autópályát - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Origónak.
A tárcavezető a portálnak elmondta, az M1-es Magyarország legterheltebb autópályája, hiszen az országon átmenő forgalom az osztrák határ és Budapest között lényegében ezen az egyetlen úton bonyolódik le, tervezésekor pedig nem számítottak ennyi, az Európai Unióba tartó járműre.
- fogalmazott. Palkovics László kiemelte, a 43 kilométeres felújításon nem a kátyúkat javítják, vagy a lyukakat foltozzák, hanem teljes felújítást végeznek. Erre a kormány mintegy 25 milliárd forintot fordít, a munkálatok várhatóan már szeptemberben elkezdődnek és a tervek szerint 2019 végére fejeződnek be - fejtette ki. A miniszter közölte, az M1-es autópálya három sávossá bővítése 2021-ben kezdődhet meg, a felújítási és bővítési munkálatok idejére pedig akciótervet dolgoztak ki a forgalom könnyítésére.
Az M1-es autópálya egyes szakaszai horrorisztikus állapotban vannak, az Index februárban készített videóriportot a autópályáról, melyből kiderült, egymást érik a mélyebbnél-mélyebb kátyúk. Akkor még úgy volt, hogy évekig nem nyúlnak hozzá az autópályához, ám a felújítási terveket végülis előrehozták.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








