Nagyrészt leállt a magyar építőipar június utolsó napjaiban, miután a 40 fokot közelítő, helyenként meghaladó hőségben több kivitelező is hazaküldte dolgozóit.
Kétszeri halasztás után szombaton megrendezik a 36. Lidl Balaton-átúszást, a meteorológusok is jóváhagyták az eseményt. Eszerint szép időre számíthatunk a hétvégén.
A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészet parancsnokának egyetértésével született meg a döntés - közölte az MTI.
A résztvevőknek, akik Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályától indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg,
Minden előnevezés érvényes erre az időpontra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az első rajtolás 7.30-kor várható, de ez módosulhat - korábbra és későbbre is tolódhat - attól függően, hogy mikorra áll fel véglegesen a vitorlásokból kialakított biztonsági úszófolyosó. Az 5,2 kilométeres távnak 12 óráig lehet nekivágni, az időjárás függvényében azonban ez az időpont is változhat. A célba legkésőbb 16 óráig meg kell érkezni. Kilométerenként úszópálya zárási időpontokat állapítanak meg a szervezők, az egyes pontokhoz legkésőbb ezekig meg kell érkezni. Időtúllépés esetén az adott résztvevő a záróhajóra köteles felszállni. Az úszópálya zárási időpontok a 12 órás rajt zárási időponttal számolva: 2 kilométernél 13.30, 3 kilométernél 14.15, 4 kilométernél 15.00.
A Balaton-átúszás eredeti időpontja június 30. volt, az első halasztás után múlt szombaton rendezték volna a megméretést, de a múlt csütörtöki módosítás nyomán július 14. lett az időpont.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







