14 °C Budapest

Na ezért lenne jó, ha mi rendeznénk a 2024-es olimpiát

2017. január 18. 16:04

Egy friss közvéleménykutatás szerint a magyar lakosság közel kétharmada (63 százalék) támogatja a 2024-es magyar olimpiai és paralimpiai pályázatot.

A pályázat támogatottsága az elmúlt fél évben a budapestiek és a fiatalok körében növekedett a legnagyobb mértékben. A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. megbízásából a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet által készített jelentés szerint a fővárosiak több mint fele, 55 százaléka, a 18-29 éves fiataloknak pedig 71 százaléka támogatja a hazai pályázatot.

Május óta jelentősen nőtt azoknak az aránya is, akik szerint Budapest képes lenne megrendezni az olimpiát, most a lakosság több mint háromnegyedének, 76 százalékának ez a véleménye. A decemberi kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók többsége optimista, mintegy 54 százalékuk valószínűnek tartja, hogy Budapest elnyeri a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.

A budapesti olimpiarendezés mellett szóló érvek közül a megkérdezettek 86-90 százaléka értett egyet azzal, hogy az olimpia megismertetné a világgal Budapestet és felpörgetné a turizmust, míg arra, hogy a rendezés büszkévé tenné a lakosságot, erősítené a magyarok nemzeti érzéseit és jelentősen hozzájárulna a magyar sport fejlődéséhez, 76-77 százalék felelt igennel.

A kutatásban részt vettek több mint kétharmada szerint pozitív hatással lenne a munkaerőpiacra a 2024-es olimpia megrendezése, s az eseménynek köszönhetően számtalan fejlesztés és beruházás valósulhatna meg Magyarországon.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az eredményekből az is kiderült, hogy 43 százalékról 34 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik szerint az olimpia megrendezése gazdasági szempontból "túl nagy falat lenne Magyarországnak".

A 2024-es olimpia megrendezéséért Budapest Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pedig szeptember 13-án, Limában dönt a győztesről.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem