Ez a pilot projekt azt szeretné bizonyítani, hogy a Magyarországon megtermelt fenntartható energiával el lehet látni budapesti tömegközlekedési célokat is.
Hétfő délig több mint kétszázszor riasztották a mentőket Budapesten, fiatalok és idősek is rosszul lettek a nagy melegben. Szombaton és vasárnap tíz-húsz százalékkal több volt a rosszulléttel összefüggő riasztások száma egy átlagos naphoz képest, és hétfőre is ez várható - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a hőség miatt hétfőre Budapestre és tíz megyére másodfokú, míg hat megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki. A napi középhőmérséklet általában 24 és 27 Celsius-fok között, városi környezetben 27 fok fölött, a legmagasabb hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.
A hőséggel összefüggésben sok súlyos közlekedési baleset történt a hétvégén. A nagy melegben mindenki fáradékonyabb, emiatt megnő a reakcióidő, így mind az autóvezetőknek, mind a gyalogosoknak óvatosabban kell közlekedniük. Többen fulladtak vízbe a hétvégén, ezzel kapcsolatban a kijelölt fürdőhelyek használatának és a gyermekek víz melletti folyamatos felügyeletének szükségességét hangsúlyozta.
A tartós kánikula miatt péntek hajnaltól vasárnap éjfélig hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat másodfokú figyelmeztetését akkor rendelik el, amikor a középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot. A riasztás egyúttal azt is jelzi, hogy a magas napi átlaghőmérséklet olyan környezet-egészségügyi kockázatot jelent, ami indokolja az egészségügyi ellátó rendszer, az önkormányzatok figyelmeztetését és a lakosság hőhullám alatti rendszeres tájékoztatását.
170 milliárd forintos üzlet jött létre: teljesen átalakulhat Budapest és az agglomeráció közlekedése
Az állam az Országos Közlekedési Központ Zrt.-n keresztül 50 százalékos tulajdonrészt szerezhet a BKK-ban,.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







