Tavasszal új élet születik az erdőkben, megérkeztek az idei vadmalacok is. A szakemberek azonban figyelmeztetnek: a malacos kocákkal való találkozás komoly veszélyt jelenthet a kirándulókra.
Idén nyáron számos kedvelt magyar úti cél vált veszélyessé, keresztül húzva ezzel az utazni vágyók számításait. Van, aki lemondja az utat, van, aki várja a jó szerencsét, és van, aki még hezitál. Te mit tennél, ha az épp bombázás alatt álló Tel-Avivba szólna a repülőjegyed? Szavazz!
Az utóbbi egy hétben számos aggodalomra okot adó esemény történt szerte a világban. Izrael egy része állandósuló rakétatámadások színhelye, és háborús övezet lett. Egyiptomban is kiélezetté vált a helyzet. Az egyiptomi sajtó tájékoztatása szerint vasárnap éjjel vélhetően iszlamisták gránátokat lőttek egy helyi népszerű üdülőhelyre. Ugyan ezek nem azok a területek, ahová a magyarok szívesen utaznak, Sharm El Sheik és Hurghada továbbra is biztonságos. Ukrajna is elkerülendő, ezt bizonyítja: Kelet-Ukrajnában, csütörtök kora este vélhetően lelőttéek egy Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó malajziai utasszállítót, fedélzetén 295 emberrel. Az áldozatok közül 80 gyermek. Szinte minden légitársaság közölte: nem repülnek Kelet-Ukrajna fölé. Ezek a történések pedig befolyásolják nyaralási terveinket is.
A Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata folyamatosan frissülő tájékoztatást ad az utazásra nem javasolt térségekről. A listán található utazásra nem javasolt területek (negyven ilyen ország van), illetve fokozott biztonsági kockázatot jelentő országok (összesen hetvenhárom) között számos olyan található, amiket előszeretettel keresnek fel nyaranta hazai utasok is. Többek között fokozott biztonsági kockázatot jelent Izrael, Egyiptom egyes területei és Ukrajna mellett Thaiföld, Törökország, vagy Tunézia is.
KATTINTS! Ezeket az országokat jobb, ha elkerülöd idén nyáron
Ha egy ilyen veszélyessé vált országba szól a repülőjegyünk, és nyaralásunkat is ott terveztük tölteni, az utazási irodák törvényileg arra vannak kötelezve, hogy új időpontra foglalják át a már meglévő repülőjegyeket, vagy szállásokat. Tehát ha a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt térségek listájába sorolja az adott úti célt, az irodáknak muszáj segíteniük nekünk megoldani a helyzetet.
Ha pedig mégis úgy döntünk, hogy elutazunk a veszélyesnek ítélt országba, minden esetben tájékoztassunk egy családtagot, vagy barátot a részletes útitervről, illetve regisztráljunk konzuli védelemért. A regisztráció során meg kell majd adni egy kontakt személyt, itt jó, ha ugyanazt az embert jelöljük meg, akit tájékoztattunk előre. Így a konzuli védelemmel sokkal gyorsabban és könnyebben megtalálnak minket, ha bajunk esne.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







