-5 °C Budapest

Kiderült: ennyit kaszál Zamárdi a Balaton Soundon

2014. június 12. 14:00

Magyarországon több ezer fesztivált rendeznek évente: ezek a rendezvények turisztikai szempontból is kiemelten fontosak, legyen szó a legkisebbekről vagy a legnagyobbakról, 5-től 5 ezer főig - hangzott el csütörtökön, a Kinek jó a fesztivál - avagy hogy jön ki a matek című kerekasztal beszélgetésen.

Az persze a szakemberek számára is gondot jelent, mit is nevezünk pontosan fesztiválnak: szinte minden település rendez valamilyen fesztivált, de sokszor egy-egy falusi búcsút is így neveznek. A szándék persze érthető: imázsformáló erővel bírnak ezek a rendezvények, ezáltal a település képét formálhatják, hosszú távú népszerűségi (és gazdasági) növekedést érhetnek el a fesztiválokkal.

A fesztiválok persze nem csak önmagukban értékelendők: egy-egy rendezvény jelentősen felpörgetheti a környék idegenforgalmát, például a szálláshelyek is profitálhatnak a nagyobb eseményekből (bár statisztikailag a legtöbben egy napra látogatják ezeket a rendezvényeket).

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere a beszélgetésen elmondta: a város esetében például a legjelentősebb az idegenforgalomból származó bevétel. A településen megrendezett Balaton Sound nem csak Zamárdi, hanem sok környező település számára is komoly bevételt jelent, sőt, a fesztivál egy új lendületet adott az egész balatoni térségnek.

A polgármester példaként említette, hogy a fesztivál közvetlen közelében levő kis bolt korábban azt fontolgatta, hogy bezár, de a rendezvény első évének sikere egyértelműen a további működésre, sőt, bővítésre, fejlesztésre ösztönözte őket. A helyi lakosok egyre inkább hozzászoknak a fesztiválozókhoz, elfogadják őket, sokaknak  - például a kispénzű nyugdíjasoknak - a ház/szoba-kiadás jelentős bevételi forrás.

Zamárdinak közvetlenül a fesztivál 60 millió forintos bevételt jelent, de a befizetett adóbevétel (idegenforgalmi, iparűzési adó) is komoly pénzeket hoz a településnek. A város a fesztiválnak köszönhetően az év többi szakaszában is népszerű lett, növekszik a vendégéjszakák száma, évi 10-15 százalékkal, egyre többen a neten foglalnak szállást. Zamárdiban december óta nem lehet a Balaton Sound idejére szállást találni (a júliusi rendezvényre pedig már a bérletek is elfogytak).

Fotó: Balaton Sound/Szemerey Bence


Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai főosztályvezetője hozzátette: a fesztiválok nem csak a külföldi turisták Magyarországra csábítása miatt jelentős szereplői a gazdaságnak, hanem a helyi kisvállalkozások számára is egyre jelentősebb piacot jelentenek, így például munkahelyeket is teremtenek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Túl nagy a választék

Fülöp Zoltán, a VOLT és a Balaton Sound alapító főszervezője szerint fontos, hogy pontosan meghatározzák a rendezvény profilját (zeneileg, közönségileg, stb.), ezzel lehet elkerülni azt, hogy a különböző nagy rendezvények "kannibalizálják" egymást, azaz ne üsse ki az egyik rendezvény a másikat.

A fesztiválszervező beszélt arról is, hogy a fesztiválok bevételeinek 3-4 pillére van: a jegybevételek (ez náluk a költségvetés 65-75 százalékát jelenti), a szponzori bevételek (körülbelül 20%), a bevételek fennmaradó részét pedig a vendéglátásból/kereskedelemből származó pénzek teszik ki. A negyedik pillér az állami támogatás: a VOLT esetében ez 5 százalékos arányt is elérhet, de a Balaton Soundnál például nem vesznek igénybe ilyen pénzeket.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a túl sok fesztivál nem tesz jót a piacnak, a fellépőknek és a közönségnek sem. Sokan kellő tapasztalat, felkészültség nélkül vágnak bele a rendezvényszervezésbe, ez pedig meglátszik a minőségen - és így a hangulaton is. A fellépők egy részének pedig kiemelten fontos, hogy milyen rendezvényhez adják a nevüket.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?