Közlekedési és áramellátási fennakadásokat okozott az erős havazás Ausztriában, a magashegyi területeken a lavinaveszély-riasztást is a legmagasabb szint közelébe kellett emelni.
Kiírták a közbeszerzési eljárást az 1-es villamosvonal a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti szakaszának részleges felújítására, valamint a Közvágóhíd és a Fehérvári út közötti új építésű szakasz megvalósítására - tájékoztatott csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A felújítás során több helyszínen megújul és a Fehérvári útig meghosszabbodik az 1-es villamos vonala. A jelenlegi szakaszon a megállóhelyek átépítésén, a peronok magasításán és korszerűsítésén túl a pályán és az áramellátási rendszerben is beavatkozások történnek. A villamosvonal új szakaszán teljesen új vasúti pálya és áramellátó rendszer létesül és a járulékos jelzőberendezési, útépítési, forgalomtechnikai, közműépítési, magasépítési és műtárgyépítési munkákat is elvégzik. A felújítást követően a vonal megállóhelyei akadálymentessé válnak, a villamosvonal pedig új arculatot kap, köszönhetően a korszerű peronfedéseknek, a megújuló utastájékoztatásnak és a jelentős növénytelepítésnek. De nem csak az infrastruktúra újul meg: a villamos és trolibusz járműfejlesztési projekt keretében a frissen felújított vonalon új, alacsonypadlós, korszerű villamosok állnak forgalomba.

A BKK tájékoztatása szerint az 1-es villamos felújítását két kivitelezési szakaszra bontották: az első, Bécsi út és Puskás Ferenc Stadion M közötti szakaszra vonatkozóan már tart a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására. Ez azt jelenti, hogy a mostani közbeszerzési eljárásban a második szakaszra, a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti szakaszra keresnek kivitelezőt. Ezen a szakaszon nincs szükség teljes körű pályarekonstrukció végrehajtására, a munkák az alábbiak szerint foglalhatóak össze:
A Kőbányai úti csomópontban a megállóhely vonalvezetését a jelenlegi íves kialakítás helyett egyenessé alakítják, egyúttal sor kerül a Kőbányai úti és Kismartoni útátjárók rekonstrukciójára;
A Népliget megállóhely előtt az Elnök utcánál új forgalmi vágánykapcsolat kerül megépítésre, a forgalmi zavarok esetén autóbusszal pótlandó szakasz hosszának rövidítésére és a Dél-Buda felől érkező villamosok visszafordítási lehetőségének biztosítása céljából;
A Mester utcai csomópontban a jelenlegi átszelést cserélik;
A Soroksári úti híd és a Közvágóhíd megállóhely közötti szakaszon dilatációs szerkezeteket helyezünk el mindkét vágányban.
A jelenleginél magasabb, 26 centiméteresre tervezett peronok nem csupán a mozgásukban korlátozottak számára teszik egyszerűbbé a megállókban a le- és felszállást, hanem a babakocsit toló kisgyermekes anyukák és az idősek közlekedését is nagyban megkönnyítik. A külön szintű megközelítést adó gyalogos aluljáró kapcsolatok lépcsői mellett a Nádorkerti útnál és a Budafoki útnál liftek, a Közvágóhídnál pedig rámpák épülnek.
A meglévő vonalon a megállóhelyi peronokat egységes építészeti koncepció szerint átépítik, és ehhez az arculathoz illeszkednek majd az új szakasz megállói is.
A megállóhelyeket utaskényelmi berendezések telepítésével teszik kényelmesebbé: megújulnak
a hangosító berendezések,
az utasvárók (peronlefedések),
a padok,
a támaszkodók,
a szemetesek
és utastájékoztató berendezések.
Az összes megállóhelyen kamerás felügyeleti rendszer valósul meg.
A Népliget M és Közvágóhíd H megállóhelyeken egyedi peronlefedés kerül megvalósításra, mely magába foglalja a lépcsők és a rámpa lefedését is. A villamosvonal minden további megállóhelyen 18 méter hosszú utasvárók épülnek.
Az 1-es villamosvonal meghosszabbítása
Közel tíz év után ismét új villamosvonalat építenek Budapesten, húsz év várakozás után villamos jár majd a Rákóczi hídon és új kötöttpályás kapcsolat jön létre Dél-Buda és Pest között, mellyel Újbuda új, átszállásmentes kapcsolatokkal gazdagodik. A vonal meghosszabbítással 3,2 kilométer hosszú új szakaszt építenek ki a Rákóczi híd - Szerémi út - Hengermalom út útvonalon, új - az Etele térre való továbbvezetésig használatos, ideiglenes - végállomás épül a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében. Az 1995-ben megépült Rákóczi hídon a villamospálya a hídpillérek két oldalán középfekvésben épül ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A vonalon öt új középperonos megállóhelyet létesítenek:
a Nádorkerti útnál;
a Budafoki útnál;
a Hauszmann Alajos utcánál;
a Hengermalom útnál;
és a Fehérvári útnál.
További részletek az új szakaszról:
Az új vonalszakaszon forgalmi visszafogást létesítenek a Budafoki út megállóhely környezetében, mely biztosítja, hogy a villamos vonal egy részén bekövetkező zavar esetén, a vonal másik része használható legyen.
Az új pálya tervezési sebessége a Rákóczi hídon 60 km/óra lesz, ezért az 50 km/óra mai jogszabályi sebességhatár alól felmentést kérnek, a hatósági engedélyezés folyamatban van. A villamosvonal meghosszabbítása során, a Szerémi úton és a Hengermalom úton is füves burkolatú új vágány épül.
A Nádorkerti és a Budafoki úti megállóhoz az esélyegyenlőség biztosítása érdekében egy-egy új, három méter szélességű gyalogos aluljáró kerül megépítésre egy-egy hidraulikus lifttel, valamint egy nyitott lépcsőfeljáróval.
A Szerémi és Hengermalom utakon jelentős mennyiségű közműkiváltás és védelembe helyezés szükséges a középfekvésű villamos pálya kialakításával és útépítéssel összhangban.
A Hauszmann Alajos utca és Hengermalom út között, a Szerémi út szélesítéséhez kapcsolódóan, az út jobb oldalán átépítik a meglévő zajárnyékoló falakat.
A fejlesztés a környezettudatosság jegyében zajlik. Az 1-es vonal áramellátása alkalmassá válik visszatáplálásra, a fékező villamosok által termelt energiát a gyorsítást végző villamosok tudják felhasználni. A sebességkorlátozások felszámolásával megszűnnek a felesleges fékezések és gyorsítások is.
A rekonstrukciós munkák érintik a csomópontok forgalomtechnikai szabályozását. Jelen beruházás keretében a teljes vonalszakasz jelzőlámpáinak felülvizsgálata megtörténik a villamosok előnyben részesítése érdekében.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Újbóli fontos üzenet - ingyenes szolgáltatás mindenkinek, aki 65 éven felüli
- Fellélegezhetnek a gödiek az akkumulátorgyár ügyében, hatalmas változás jön
- Most újra fájdalmas a maszkviselési vita a briteknél
- A nagy, elalvás előtti banán-dilemma: segít vagy árt?
- Itt az idő, már lehet korcsolyázni a Balatonnál
- Új év kezdődik - advent első vasárnapja van
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


