2 °C Budapest

Végre megkezdődött a Balaton vízszintjének emelkedése

Pénzcentrum
2013. január 15. 18:16 2 perc

A csapadékos időjárás miatt végre megkezdődött a Balaton vízszintjének emelkedése - tudta meg az InfoRádió a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől. Csonki István óvott attól, hogy a tó vízügyi helyzetét a "kritikus" jelzővel illessük.

Túl vagyunk másfél év rendkívüli szárazságán, aminek hatására a Balaton vízszintje lényegesen lecsökkent, tavaly például 38 centiméter volt a mélypont - mondta az InfoRádiónak a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője, hozzátéve: végre elindult a telítődés, és ma már 52 centiméter a vízállás.

Húsz-harminc centi téli feltöltődéssel számol Csonki István, aki szerint nem kell rendkívüli esemény, elég az átlagot csak egy kicsit meghaladó csapadékos tavasz, és a Balaton visszatér a szabályozási sávjába.

A tél a feltöltődés időszaka, ami általában szeptember-októberben kezdődik és májusig tart. Ezt követően jelentős párolgás indul el, amelynek következtében közel egy métert veszít a tó. Ezt a mennyiséget kell pótolnia a csapadéknak és a hozzáfolyásnak - magyarázta a szakember.

A Balaton köszöni szépen, jól érzi magát - fogalmazott a vízügyi igazgatóság vezetője, aki emlékeztetett: több mint tíz éve kiváló a Balaton vízminősége. Gondozni kell azokat a létesítményeket, amelyeket az ember mesterségesen telepített a tóhoz. Mi alkalmazkodjunk a Balatonhoz, ne pedig a tótól várjuk el, hogy alkalmazkodjon a mi igényeinkhez - fogalmazott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A szakember beszélt arról is, hogy jelenleg nincs sportolásra alkalmas jég a Balatonon. Csak a kikötőkben fagyott be a tó, ám az csak kásajég, ami egyáltalán nem teherbíró.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?