BKV: fontos változások jönnek

Pénzcentrum
2013. január 2. 11:35

A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 2013 számos változást hoz a fővárosi tömegközlekedésben. Megújul többek között a járműpark, változik több jegy és bérlet ára és újabb buszjáratokon vezetik be az elsőajtós felszállást.

A 2013-as tarifák és az egyszerűsödő bérlethasználat

A BKK tájékoztatása szerint változik több jegy és bérlet ára is. Mint írják, amellett, hogy a jegyek és a teljes árú bérletek ára az inflációt követve emelkedik, a kedvezményes (tanuló, nyugdíjas) bérletek ára azonban 2013-ban sem nő. Mindemellett 2013-tól új bérlettípusokat is bevezet a BKK. Továbbá egyszerűsödik a teljes árú BKK-bérletek használata: január 1-jétől már személyi igazolvánnyal vagy kártyaformátumú vezetői engedéllyel is érvényesek lesznek a teljes árú bérletek - a budapesti, a környéki és a hév-bérletek egyaránt.

Újabb közterület-felügyelők a jegy- és bérletellenőrzésben

A BKK tájékoztatása szerint a 2011 elején a Fővárosi Közterület-felügyelettel megkezdett együttműködés nyomán a közterület-felügyelők bevonása a jegy- és bérletellenőrzésbe jelentősen javította az ellenőrzés hatékonyságát, illetve a menetdíj- és pótdíjbevételek növekedését is eredményezte. A menetdíjbevételek megőrzése, illetve növelése továbbra is kiemelt célja a társaságnak, ezért ennek elérése érdekében a jegyellenőrzés hatékonyságát segítő közterület-felügyelői létszámot 2013. január 1-jétől tovább bővítik.

Elsőajtós felszállás

2013. január 5-étől, majd január 19-étől újabb öt-öt nappali autóbusz-vonalon vezeti be a BKK az elsőajtós felszállási rendet. E szerint szombaton üzemkezdettől a 15-ös, az 53-as, az 58-as, a 115-ös és a 133-as buszjáratokon, majd egy héttel rá szintén üzemkezdettől pedig a 149-es, a 153-as, a 162-es, a 162A és a 262-es buszjáratokon él majd az új felszállási rend. Első ajtós felszállási rendben az alábbi viszonylatok közlekednek:

  • Nappali viszonylatok: 13, 13A, 39, 40, 40E, 65, 71, 87, 87A, 88, 102, 113, 113A, 118, 119, 121, 124, 125, 126, 126A, 128, 129, 134, 137, 140, 141, 143, 152, 165, 166, 166A, 170, 174, 175, 179, 186, 187, 188E, 191, 193E, 197, 218, 234, 243, 266
  • Éjszakai viszonylatok: 901, 908, 914A, 918, 922, 930, 931, 937, 940, 941, 943, 948, 960, 963, 964, 966, 972, 980, 990, 992, 994, 996, 996A, 998, 999, 900, 909, 956, 968, 979, 979A

Bővül a járműpark

2013. január 1-jétől teljes körűen forgalomba állnak a közelmúltban vásárolt használt, de jó állapotú, alacsonypadlós Mercedes Citaro és Volvo 7700-as járművek, amelyeket a BKV üzemeltet majd. A kibővült és megújult autóbuszflotta összességében annyi alacsonypadlós szóló és csuklós járművel rendelkezik, hogy a térbeli elosztásnak köszönhetően néhány kiegészítő jellegű, csak csúcsidőben közlekedő, illetve midibuszokkal kiszolgált járat kivételével minden vonalon fognak közlekedni alacsonypadlós buszok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Január 1-jétől az elavult ZIU-9-es szovjet trolibuszokat a BKK és a BKV kivonja a forgalomból, helyettük korszerűbb, akadálymentes MAN típusú csuklós járművek állnak forgalomba. Egyúttal nagyjavítást végeznek az Ikarus 412-es és 435-ös trolikon is, amely által a járművek megbízhatósága, üzemkészsége jelentősen növekszik. Ennek eredményeként, aki trolival utazik, januártól korszerűbb, környezetbarát járműveket vehet igénybe, a trolibusz-hálózaton összességében 2 százalékkal nő a férőhely-kínálat.

Téli menetrend a hajóvonalakon

Végül, de nem utolsósorban a Budapesti Közlekedési Központ 2013 januárjától csökkentett menetrenddel közlekedteti a dunai hajókat. Az idei a menetrend szerint közlekedő hajók első őszi-téli időszaka volt, amely során az utasforgalmat folyamatosan monitorozta a BKK. Ősszel még jelentős igény mutatkozott a hajóközlekedésre, a fagyos idő beköszönte óta azonban visszaestek az igények, ezért januártól csökkentenek a kapacitásokon.

Kattints ide és nézd meg a január 1-től érvényes menetrendet.

 

NAPTÁR
Tovább
2025. december 4. csütörtök
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 4. 18:33