2 °C Budapest

240 forint lehet a taxik kilométerdíja Budapesten

Pénzcentrum
2012. április 3. 09:32

Csütörtökön ismerteti a főváros a taxis érdekképviseletek vezetőivel az ágazattal kapcsolatos stratégiát − írja a Napi Gazdaság.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke a lapnak elmondta: a taxisszervezetek akkor tudnak kompromisszumot kötni és javítani a szolgáltatáson, fejlesztést, járműcserét végrehajtani, ha bevezetik a hatósági rögzített árat a taxiszolgáltatásban. A versenyt jelenleg nem a piaci viszonyok határozzák meg, hanem az egyes fuvarszervezők nyomott árai.

A szövetség azt javasolja, hogy a jelenlegi maximum 240 forintot tekintsék hatósági árnak. Ez a díj lenne érvényes minden napszakban, így a jelenlegi éjszakai tarifa csökkenhetne is. A tervek szerint nem különbözne a rendelt és az utcán leintett taxi ára sem, így visszaállhatna a bizalom az utóbbi lehetőség iránt, a fuvarszervezők pedig a szolgáltatásban, és nem az árakban versenyeznének egymással.

A hatósági árak mellett a szövetség szigorúbb ellenőrzéseket, feltételeket is bevezetne, reményeik szerint mindezek eredményeként egy tisztulási folyamat indulna el a piacon. A taxisszövetség − amennyiben kéréseiket elfogadja a főváros − kész az alkalmazkodásra, például nyitott lenne az egységes arculat megteremtésére is. Metál Zoltán szerint első körben azon járművek tetejét fóliáznák be, amelyek üzemeltetői "jogosultak" a taxiszolgáltatásra, és egységes "szabad jelzéssel" (taxitáblával) látnák el őket.

A legfontosabb hírek, a napi hírzaj nélkül.
Elindult a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
NAPTÁR
Tovább
2021. október 28. csütörtök
Simon, Szimonetta
43. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. október 27. 20:59