13 °C Budapest

Lezárták a Kossuth teret: most nem a tüntetők a ludasak

MTI
2012. február 27. 19:01

Megkezdődött a fővárosi Kossuth Lajos tér átépítésének előkészítése, amelynek első lépéseként elkerítették a tér Országháztól északra, a Jászai Mari tér felé eső részét. Az építési területet elválasztó kerítésen a teret az 1940-es évek előtt ábrázoló fotók láthatók, amelyekből következtetni lehet a terület rekonstrukció utáni látványára is.

Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója vasárnap, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón közölte, a Kossuth tér pénteken elkerített részén alakítják ki azt a 400-500 férőhelyes mélygarázst és látogatóközpontot, amelyre korábban a parlament adott felhatalmazást.

A főigazgató emlékeztetett, a Ház döntése értelmében az 1944 előtti állapotok szerint rendezik a területet, ennek része lesz például, hogy a téren a villamosvonalon és a kerékpárúton kívül megszűnik a közúti közlekedés. Felidézte továbbá, hogy az Országgyűlés Hivatala január 1-jétől vált a kiemelt nemzeti emlékhellyé minősített Kossuth tér gazdájává, és így nyílt lehetőség számukra, hogy előkészítsék a 2014-ig tervezett átalakításokat. Tájékoztatása szerint a hétvégén elkerített területen először a közművek felmérésére és régészeti feltárásra kerül sor.

Bakos Emil nem tudott tájékoztatást adni arról, mennyibe kerül a tér átalakításának előkészítése. Kiemelte ugyanakkor, hogy a tér rendezési terveinek elkészítésére több, nemzetbiztonsági átvilágításon átesett pályázót kértek fel, a győztessel várhatóan március végén kötnek szerződést, az építési engedélyt pedig reményeik szerint augusztusra szerzik meg. A főigazgató megjegyezte, terveik szerint a tér felszíni rekonstrukciója jövő tavasszal kezdődhet. Kérdésre válaszolva elmondta, a tér szobrai a fővárosi önkormányzat tulajdonában maradtak, így az azokkal kapcsolatos változtatásokról velük is egyeztetni kell. Az elkerített részen van Károlyi Mihály szobra, Bakos Emil erről azt mondta, elszállításáról időben tájékoztatást adnak.

Cselovszki Zoltán, Belváros-Lipótváros főépítésze elmondta, hogy a Kossuth téren átmenő forgalom kizárása annak a folyamatnak a része, amellyel a bécsi belvároshoz hasonló, nyugodt környezetet kívánnak elérni. Kérdésre válaszolva kifejtette, az 1944 előtti állapot nem egy pillanatot jelent, így a tervezőknek inkább a tér korábbi történelmi hangulatát kell majd "összegyúrniuk" a XXI. századi elvárásokkal, szem előtt tartva például biztonsági és turisztikai megfontolásokat. Cselovszki Zoltán kitért arra is, egyelőre nem lezárt a Kossuth téren helyet kapó szobrok kérdése, mint mondta, a szoborhelyek már nagyjából eldöntöttek, de az, hogy mely alkotások kapnak helyet a téren, a korábban megsemmisített alkotások rekonstruálhatóságától is függ.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi tájékoztatása szerint a Kossuth Lajos tér újjáépítése alapvető nemzetbiztonsági érdek miatt a közösségi beszerzések szabályainak alkalmazása nélkül, könnyített beszerzési eljárásban valósulhat meg. Az erről szóló - a miniszterelnök által ellenjegyzett - kormányrendelet a Magyar Közlöny február 16-i számában jelent meg.

A tárca akkori közleménye szerint a kormány a közbeszerzésekről szóló törvény felhatalmazása alapján és az érvényben lévő uniós szabályozással összhangban döntött így, mivel egy a Kossuth tér újjáépítésével kapcsolatos közbeszerzés olyan alapvető információk átadására kötelezné az országot, amelyek felfedése ellentétes az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeivel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Hangsúlyozták emellett, hogy a Kossuth téri beruházás nemzetbiztonsági szempontból kiemelt tevékenység, tekintettel arra, hogy a beruházás az egyik leginkább védett magyar középület, az Országház biztonságát érinti, vagyis az épület biztonságának garantálását célzó építészeti és egyéb védelmi megoldások beszerzését külön eljárástípus keretében kell megvalósítani. A minisztérium szerint ilyen külön eljárástípus megállapítására a minősített adatot, az ország alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdekeit érintő, vagy a különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló kormányrendelet ad felhatalmazást a kabinetnek. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet február 17-én lépett hatályba és a Kossuth tér rekonstrukciója mellett, az oda tervezett mélygarázs és látogatóközpont kivitelezésére, illetve az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik.

Az Országgyűlés 2011. július 11-én fogadta el a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló országgyűlési határozatot, amelynek értelmében a kormánynak 2014. május 31-ig kell kiköltöznie a parlament épületéből, az előtte álló teret pedig az 1944 előtti állapotnak megfelelően állítják helyre. A határozat szerint a Kossuth Lajos tér a magyar állam tulajdonába és az Országgyűlés kizárólagos vagyonkezelői tulajdonába került. A kormányoldal indoklása szerint ezen döntések a parlament és környezete egykori méltóságát kívánják visszaállítani, beleértve a zöldfelületek növelését, a parkoló autók mélygarázsba terelését, valamint a szobrok és az emlékművek méltó elhelyezését.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem