A héten eldől, megszűnik-e a négynapos matrica

2011. december 5. 09:02

A héten dől el a négynapos matrica sorsa - írja a Magyar Hírlap. 

2012-ben megszűnhet a négynapos autópálya-matrica, legalábbis a jövő évi díjváltozásokkal kapcsolatban ennek a lehetőségét is vizsgálja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Helyébe a drágább, hétnapos matrica kerülne, amely nem azonos a mostani heti bérlettel, ugyanis az tíznapos úthasználatot tesz lehetővé. A lap úgy tudja, a szaktárca e héten ismerteti a jövő évi autópálya-használattal kapcsolatos döntéseit.

A közlekedési kormányzat indokláas szerint az országos úthálózat karbantartásához és fejlesztéshez növelni kell a díjbevételeket. Az úthasználattal arányos elektronikus díj rendszerének a kiépítése késik, sem jövőre, sem pedig 2013. január elsején nem lesz kilométerenkénti tarifa. Ebből adódóan viszont éves szinten 40-45 milliárd forinttal kevesebb lesz az állam bevétele.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm