Állami megrendelésre, arckép nélküli, átruházható bérletet ad ki a BKV Zrt. Az éves bérletet, borsos áron, közel 180 ezer forintért tudják majd megvásárolni az arra jogosultak - írja a Népszabadság.
A fénykép nélküli éves bérlet nem új fogalom, mintegy 45 évvel ezelőtt már szerepelt a társaság kínálatában, ám akkor a havi bérlethez képest méregdrága igazolvány nem nagyon fogyott, így a cég egy idő után kivonta a forgalomból.
Az állami szervek most azonban mégis jelezték igényüket a szolgálati célú utazásokhoz rugalmasabban idomuló bérletekre, melyeket egyelőre csak az állami, illetve önkormányzati szervek vásárolhatnak előzetes megrendelés alapján. Az új termékért a mindenkori teljes árú havi bérlet árának 150 százalékát - azaz az egy éves bérletért 176 400 forintot - kell majd leperkálni.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







