29 °C Budapest

Drága, mégis olcsó az elektromos autózás

2011. január 24. 15:25

Nem elképzelhetetlen, hogy az elkövetkező hetekben soha nem látott szintre, 400 forintra emelkedik a benzin ára Magyarországon. Ilyenkor mindig felértékelődik az olcsó üzemanyagok szerepe. Ilyen, a benzinnél olcsóbb hajtóanyag lehet az elektromos áram is. Az árammal hajtott autóval egy kilométer megtétele mindössze 30-40 forintba kerül. Az ilyen gépjárművek hátránya azonban, hogy beszerzésük elég költséges.

 
Az autóiparban a legtöbb nagy márkának már vannak árammal hajtott autói is. Például a Peugeot-Citroen csoporttal kooperáló Mitsubishi már sorozatban gyártja a közösen fejlesztett "villanyautót". A Nissan elektromos négyülésesét, a 2011-ben "Év autója" címet is elnyert LEAF-et szintén árusítják már. De nem Magyarországon. A gyártók tartózkodása érthető, hiszen ezek a modellek állami segítség nélkül aligha terjednek el nálunk.

Az elektromos autó ára ugyanis elég borsosnak tekinthető. Kérdésünkre pontos árat nem is árultak el az importőrök, de becsléseink szerint 35-40 ezer euróba, azaz 10-11 millió forintba kerülhet a halkan suhanó áramautó. A vételárat más országokban 6-10 ezer eurós (1,7-2,8 millió forintos) állami támogatással tették vonzóbbá. Nagy kérdés azonban, hogy a magyar kormány hajlandó-e anyagi vagy egyéb kedvezményekkel (parkolódíj-mentesség, a buszsáv használata stb.) segíteni az elektromos autók elterjedését.

Drága, mégis olcsó

Kevesen tudják, de közúti elektromos járművet már nálunk is lehet kapni. A debreceni Comtex Green Zrt., az indiai gyártású REVA márka importőre. Egyelőre egy 2+2 üléses (2 felnőtt, 2 gyerek) "villanyverdát" kínál, a 80 km/h-s végsebességű és 80 kilométeres hatótávolságú REVAi-t. A modell nettó alapára 10700 euró azaz körülbelül 3,7 millió forint. (Ez bizony nem is kevés ha, tekintetbe vesszük, hogy 1,5 millióval kevesebbért már egy "számmal" nagyobb benzinest is kapni).

Mindezek alapján nem is csoda, hogy a REVAi után nem nagyon kapkodnak a vevők, pedig cserébe a villanyverdával mindössze 5-6 forintból tudunk megtenni egyetlen kilométert. Harmadannyiért, mint ha egy kis fogyasztású benzines autóval utaznánk. A magas vételár azonban sokat ront a villanyautó esélyein. Ha a REVAi és a hozzá leginkább hasonló Chevrolet Spark vételárát és üzemanyag költségét együtt tekintetbe véve kiszámoljuk, hogy mennyibe kerül megtenni 100 ezer kilométert, akkor ha minimálisan is, de a benzines autó nyeri a versenyt. Azzal ugyanis egy kilométer 40 forintba kerül, míg a villanyautóval 44 forintba. (Ebben a számításban azonban nincs benne a villanyautó akkumulátorainak 6 évente esedékes cserjéének költsége.)

A REVAi importőre némileg másképpen számol. Szerinte a kocsi amortizációját, az akkucsere költségét, a biztosítási és a javítási díjakat valamint az üzemanyagköltséget együtt számolva egy kilométer elektromos autózás 28-30 forintba kerül. A gyári adatok szerint ugyanakkor 6 év alatt minden kiadást belekalkulálva, a REVAi fele költséggel üzemeltethető, mint egy hasonló méretű benzines autó. Egy biztos. Akár igaza van a gyártónak, akár nem, korai lenne temetni az elektromos autókat. Az elkövetkező években ugyanis a benzin és az áram ára felfelé, a tömeggyártás beindulásával pedig az "e-autók" ára lefelé fog menni.

A mi elektromos autónk

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A környezet- és pénztárca tudatos vásárló magyar elektromos autót is választhat. A TZ-ELMA Zrt. "hagyományos" kisautók, például esztergomi Suzukik átalakításával állít elő elektromos autókat. Az ELMA02 típusú (előző generációs Suzuki Swift bázisra épülő) járművel 150, ideálisabb útviszonyok és kíméletes hajtás mellett 200 kilométert lehet megtenni egy feltöltéssel. A gyorstöltéssel - 2,5 óra múlva - újból ennyit teljesíthet a kocsi.

A cég honlapja szerint az ELMA átépített elektromos autó ára (tesztelve, átépítési engedéllyel, a vizsgával és a szükséges papírokkal) 5 ezer euróról, azaz csaknem 1,8 millió forintról indul. Az árat nagyban meghatározza, hogy a megrendelő milyen "akkupakkot" kér. A 8 darabos szett legkevesebb 2500 euró (csaknem félmillió forint), a 30 darabos lítium akkumulátorpakk viszont legalább 5000 euróba kerül. Az üzemeltetési költségről annyit tudtunk meg, hogy a Suzuki Swift testű ELMA02 "feltöltési költsége" 100 kilométerre 450-550 forint. Ezzel az ELMA olcsóbb az benzin üzemű társainál és 5 éven belül "meghozza az árát".

A "villamos száguldáshoz" hamarosan autót sem kell venni. A Brixxon Elektromos Autó Kft. Budapesten, április közepétől tervezi elindítani a bérautóprogramját. A több ezer reménybeli klubtag évi 100 eurónak megfelelő éves tagdíjért és percenkénti 0,2 eurós, - idővel csökkenő - bérleti díjért veheti igénybe a 100 villanyjármű valamelyikét a bérautó-állomások valamelyikén. A "carsharing" járműhasználattal évi 10 ezer kilométer megtétele kilométerenként átlagosan 5-5,5 forintjába kerül az autósnak.

Elektromos autóval olcsón utazhatunk, de cserébe nagy kompromisszumokat kell kötnünk. A konnektorral tankolható járművek hatótávolsága ugyanis jócskán elmarad benzines társaikétól, ráadásul ha merül az aksi, elég macerás közúti töltőállomást találni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. május 16. hétfő
Mózes, Botond
20. hét
Május 16.
A fény világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2022
A jövő vállalata - Zöld az út a fenntarthatóság felé!
Portfolio Digital Transformation 2022
Szektorokon átívelő tudás a belső folyamatoktól a termékig!
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?