Üzemeltetője szerint más hazai turisztikai látványosságok mellett a miskolctapolcai Barlangfürdő is bekerülhetne a hungarikumok közé.
Fridély László, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: hungarikumnak csupán a termékek számítanak, és ezeknek, 2000 óta létezik klubja. Ide sokan próbálnak bejutni, mert egyfajta védettséggel jár.
Az ügyvezető 2008-ban kezdeményezte a helyi országgyűlési képviselőknél, hogy ebbe a klubba ne csak a termékek tartozhassanak. Most azonban létrejött egy munkacsoport, amely egy novemberi, úgynevezett hungarikum törvényt készít elő. Ezért szeretné elérni, hogy ez már a turisztikai attrakciókkal is foglalkozzon.

A hungarikum különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amely lehet egy magyar mű, magyar termék, őshonos állatok, kulturális tényezők, de a jelzőt esetenként alkalmazzák társadalmi vagy közéleti jelenségekre is. Magyarországon a besorolást hivatalosan eddig nem szabályozták, ezért két megközelítés alapján lehet hungarikumnak tekinteni valamit. Az egyik szerint a nem magyarok, mit gondolnak magyarnak, illetve a magyarok mit gondolnak a sajátjuknak a rájuk jellemző kizárólagosan magyar vonatkozású terméknek, jelenségnek, eredménynek stb.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A hungarikumok védelméről a jövőben külön törvény rendelkezik majd, amit várhatóan ősszel fogad el az Országgyűlés.
Forrás: Pénzcentrum/Borsod Online
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








