Széles nyomtávú vasút épülhetne Záhonytól Dunaújvároson át a Győr-Gönyű Kikötőig - írja a Népszabadság.
Oroszországban, a volt szovjet tagköztársaságokban - így keleti szomszédunknál, Ukrajnában is - szélesebb, 1520 milliméteres a vasúti sínszálak közötti távolság, melyet orosz nyomtávolságnak is neveznek.
(Forrás: Wikipedia)
A lap szerint az előző kabinet számára felvázolt több százmilliárd forintos beruházás az új kormányt is foglalkoztatja, a tervét a fejlesztési minisztérium már a vasúti szárnyvonalak megnyitásának programjával együtt bekérte a MÁV-tól.
A Népszabadság szerint Szlovákia lassan letesz róla, hogy széles nyomtávolságú vasútvonalat építsen az ukrán határtól Pozsonyig. Magyarországon viszont még csak kóstolgatják egy olyan pályaszakasz kiépítésének a lehetőségét, amelyen a Kínából, Oroszországból érkező áruk közvetlenül, átrakás nélkül érhetnék el a dunai kikötőket. A lap szerint az elképzelésről a kormányváltás lesöpörte a port, de program és döntés nincs.
Megelőző intézkedéseket javasolt egy magyar város polgármestere: a kemény havazás után jön az árvíz?
Győrfi Mihály polgármester megelőző intézkedéseket rendelt el, noha az illetékes hatóságok szerint a folyók vízszintje egyelőre nem ad okot aggodalomra.
Halálos balesetben volt érintett a Samsung-gyár dolgozói járata, a melósokat továbbvitték a műszakba
A balesetben többen megsérültek, mégis a mentők kiérkezése előtt vitték tovább dolgozni a Samsung-gyár felé az utasokat.








