Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
A Balatonnál 17 tagú kempingláncot működtető Balatontourist Zrt. áprilisban nyíló egységeiben több mint 10 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi adatokhoz képest - tájékoztatta Polgár Tibor, a SCD Csoport érdekeltségébe tartozó cég vezérigazgatója az MTI-t.
Polgár Tibor a javuló előfoglalások ellenére elégedett lenne a tavalyi vendégforgalom megismétlésével. Tavaly a kiemelkedőnek számító 2008-as év után 2-3 százalékos volt a visszaesés.
A vezérigazgató szerint csak remélni lehet, hogy az üdülési csekk körüli változások nem okoznak jelentős visszaesést a Balatontourist kempingjeinek forgalmában, ahol tavaly a vendégek több mint felét kitevő magyaroknak mintegy 40 százaléka fizetett üdülési csekkel. A kempingek esetében továbbá rendkívül sok múlik az időjárástól is, így nehéz előre becsülni bármit is a forgalommal kapcsolatban - tette hozzá.
A Balatontourist legnagyobb balatoni kempingjei - a siófoki Aranypart, a balatonfüredi Füred, a balatonakali Strand-Holiday, a szemesi Vadvirág, a keszthelyi Zala, és a vonyarcvashegyi Park - áprilisban nyitják kapuikat, május végéig pedig a kisebb egységek is megnyílnak.
Az idei előfoglalások eddigi, több mint 10 százalékos emelkedése elsősorban a külföldieknek köszönhető. A belföldi vendégek jellemzően a tavaszi turisztikai vásárok után, vagy csak szabadságuk kezdete előtt egy-két nappal döntenek a nyaralásuk helyszínéről. A külföldi kempingezők között, ha csökkenő számban is, de nagy visszatérőknek számítanak az osztrákok, a németek és a dánok. A korábbi visszaesés után újra emelkedik a hollandok száma, az utóbbi két évben pedig egyre több cseh és lengyel vendég érkezett, ezért ezeken a piacokon a cég erősítette reklámtevékenységét.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az előfoglalók jellemzően az üdülőházak, mobilházak, és a berendezett lakókocsik, sátrak iránt érdeklődnek. Az idén nagyobb a kereslet a nagyméretű, vízparti, panorámás területek iránt, a főszezonra már el is kelt a jobb helyek nagy része. Egyre nagyobb a népszerűsége az eddig kilenc kempingbe telepített úgynevezett mobilházaknak. Az idei szezonra a révfülöpi kempingben 15 új házzal bővült a kínálat, amelyek többsége 40 négyzetméternyi alapterületű, klimatizált, tágasabb belső terekkel és fedett terasszal rendelkezik.
A kempingek idei szezonra való felkészítésére, karbantartására és fejlesztésére mintegy 100 millió forintot fordított a társaság.
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!


