A nyáron célzott akcióval is fellépnek a parkolóhelyeket indokolatlanul foglaló, elhagyott autók ellen.
Két hét alatt mind egy szálig elfogyott a romániai roncsprémiumprogram keretében bevezetett ötvenezer magánszemélyeknek szánt értékjegy. A papírok most a spekulánsok kezeiben bukkannak fel újra
Február 18-ától bárki korlátlan számú öreg autót adhatott le az erre a célra kijelölt 240 roncstelep egyikén, amelyekért gépkocsinként 3800 lejes (247 ezer forintos), november végéig felhasználható értékutalványt kapott. Egy új autó vásárlásakor legfeljebb három kupon váltható be, ám amivel a voucherek nem névre szólnak, gond nélkül továbbadhatók. Mivel így az is pénzzé teheti koros autóját, aki nem feltétlenül akar új autót vásárolni, az emberek szó szerint megrohamozták a bontókat, hogy pénzzé tegyék roncsaikat - írta a Napi Gazdaság.
A jegyek többsége spekulánsok kezei között bukkan fel. A Porsche Romania által működtetett rabla-2010.ro honlapon az utalványokat 800-1900 lejes áron kínálják eladásra. A spekulánsok felvásárolják a vouchereket, abban a reményben, hogy később 2500 lejért adhatják tovább azoknak az autósoknak, akik a 7500 lejért megvett három jegyet 11,4 ezres értéken számíttathatják be új autójuk megvételekor.
Mostanáig ugyanakkor a legfrissebb minisztériumi adatok szerint országszerte mindössze 1828 új autót adtak el a támogatás igénybevételével. A programban a cégek is részt vehetnek, ám eddig csak tíz vállalat jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel. A vállalkozásoknak tízezer értékutalványt szántak az alapból. A kormány a program segítségével minél több környezetszennyező autót akar eltüntetni a forgalomból, amit Gheorghe Popescu, a környezetvédelmi alap vezetője szerint el is érnek.
A jövő hét folyamán megszülethet az a kormányhatározat, mely újabb 50 ezer értékjegy kibocsátását teszi lehetővé. A spekuláció visszaszorítása érdekében ugyanakkor az új kuponok érvényessége a jelenlegi 9 hónap helyett 90 napra. A cégnek szánt 10 ezer kuponnal együtt 110 ezer voucher beváltása összesen közel 100 millió eurójába kerülhet a román kormánynak, ha mindegyiket fel is használják, a jelenlegi modell szerint így a spekulánsok 15-20 millió euró haszonra tesznek szert.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








